BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lezárult az Opus saját részvényeinek vásárlása, akár 600 forint fölé is mehet az árfolyam

Lezárult pénteken az Opus Global sajátrészvény-visszavásárlási programja, elköltötte ugyanis a meghirdetett kétmilliárd forintos keretet. A programban 4 314 478 darab Opus-részvényt vásároltak vissza, miközben az FTSE indexeibe való bekerülésük miatt néhány passzív alap is megjelent a vevői oldalon. Megkérdeztük az elemzőt, most akkor hogyan tovább.

Az Opus Global részvényeinek forgalma az év elejéhez képest megközelítőleg megduplázódott, a január–júliusi időszakban az átlagos napi forgalom 361 ezer részvény volt, míg az augusztus elejétől október 14-ig tartó időszakban 709 ezer darabra emelkedett a forgalom. Ha eltekintünk egy kiugró nap adatától, az átlagos napi forgalom 475 ezer darab volt. Ezek alapján úgy tűnik, hogy valamelyest megnőtt a részvények forgalma, köszönhetően a passzív alapok megjelenésének – mondta el a Világgazdaság kérdésére Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Opus, OPUS, Opus Global , Global, shutterstock mockupSaját szerkesztett kép
Adott esetben akár 640 forint fölé is drágulhatnak az Opus Global részvényei / Fotó: Prostock-studio

Hatalmas értéket képviselnek az Opus saját részvényei 

A részvény-visszavásárlási program lezárultával az Opus csoportszinten 145,7 millió részvénnyel rendelkezik, ami a tőzsdére bevezetett mennyiség 20,86 százaléka, a hétfői záróárfolyamon megközelítőleg 74 milliárd forint értékben. A visszavásárolt részvényekre a társaság nem fizet osztalékot, így a forgalomban lévő részvények tulajdonosainak magasabb osztalék juthat a 2024-es és akár a későbbi időszakban is – tette hozzá.

Az elemző szerint a fő kérdés most az, mihez kezd az Opus a részvényeivel. 

  • Az Opus egyfelől a könyveiben tarthatja a részvényeket, és esetleg később újra értékesítheti azokat, hogy forrást vonjon be, ha szüksége lenne rá a jövőben. A forrásbevonást akár egy újabb akvizíció részbeni finanszírozásához is fel tudja használni, a társaság hosszú távú stratégiája értelmében.
  • Másfelől a társaság úgy is dönthet, hogy a visszavásárolt részvényeket bevonja. Ebben az esetben a bevezetett mennyiség 145,7 millió darabbal, 552,7 millió részvényre csökkenne, ami hosszabb távon a részvények felértékelődéséhez vezetne. 

A hétfői záráskori kapitalizáció szerint a saját tőke piaci értéke 354,1 milliárd forint volt, ennek alapján a saját részvények nélkül egy részvény piaci értéke 641 forint lenne.

 

Az Opus Global sajátrészvény-visszavásárlási programja pénteken zárult le, elköltötte ugyanis a meghirdetett 2 milliárd forintos keretet. A programban 4 314 478 darab Opus-részvényt vásároltak vissza, miközben a részvények FTSE indexbe való bekerülése miatt néhány passzív alap is megjelent a vevői oldalon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.