Egyre nehezebb féken tartani a béreket

Gazdasági okokra hivatkozva nem indul az osztrák jégkorongligában a Znojmo, kilenc év után cseh csapat nélkül marad a sorozat. A Hydro Fehérvár AV19-et egy pillanatig sem fenyegette a visszalépés?

Gál Péter Pál: Vészjósló, ha egy rivális nem vállalja a versenyeztetést, de lekopogom, sem a székesfehérvári önkormányzattól, sem más támogatóktól nem kaptunk olyan jelzéseket, hogy ne számíthatnánk a jövőben rájuk. Az utóbbi hónapokban azonban tudatosan a háttérben maradtunk, hiszen az emberek egészsége és a járvány okozta gazdasági károk enyhítése előbbre való. De most, hogy az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba, júniusban–júliusban a Maradj mellettünk! kampány keretében felkeressük az eddigi – és remélhetőleg ezutáni – szponzorokat, hogy álljanak ki a fehérvári jégkorong mellett. A névadó főszponzorral kötött hároméves megállapodásból eddig egy esztendő telt el, az együttműködés töretlen folytatásában bízunk.

Debreceni Gábor: A Znoj­mónál valószínűleg nem pusztán járványhatásról van szó. A cseh hokikultúra más, az egyesület azután ment át Ausztriába, hogy összeveszett a cseh szövetséggel, benne volt a pakliban a hazatérés. Csatlakozik viszont a ligához a Bratislava Capitals, emellett napirenden van az Olimpija Ljubljana újbóli felvétele is. Szerencsések vagyunk, hogy a vírus előtt lejátszotta az összes szezonbeli mérkőzését az EBEL-csapatunk és a Fehérvári Titánok is, a 2020–2021-es kiírás szempontjából pedig kedvező, hogy a hírek szerint szeptember közepe helyett csak október elején lesz a rajt. Ehhez lehet igazítani az új szerződések életbelépésének dátumát, és addigra remélhetőleg nem lesz akadálya, hogy szurkolók előtt dobhassák be a korongot. Mindez nem mellékes, hiszen van 1600-1800 bérletesünk, velük stabilan hozzuk a háromezer körüli nézőszámot. E téren, minden csapatsportot beleértve, a top 5 hazai klub közé tartozunk, ráadásul a költségvetésünk mintegy 10 százalékát adja a jegyek és bérletek értékesítése.

Mennyi pénzből gazdálkodhatnak, és ez hogyan tevődik össze? Úgy rémlik, hogy az EBEL-hez való 2007-es csatlakozáskor egymillió eurós keret volt egy évre.

D. G.: Az elmúlt szezonra értük el az 1,2 milliárd forintot, ezt szeretnénk szinten tartani, vagy egy kicsit növelni. A 10 százaléknyi jegybevétel mellett 20 százalék a TAO-forrás, 25 százalék az önkormányzati rész, ami kétfelé van osztva, az egyik kalap a csapat támogatására megy, a másik a létesítményfenntartásra. A fennmaradó részt kell a szponzorok ré­vén biztosítanunk.

Számos futballklubnál fontos bevételi forrás a közvetítési jogdíj is.

D. G.: Sok szempontból más a labdarúgás és a jégkorong megítélése. Van, ahol a költségvetés meghatározó lába a tévé, ám nekünk nulla forintot hoz, örülünk, ha képernyőre kerülünk. Csak remélni tudjuk, hogy idővel e téren is lesz előrelépés.

És a büdzsé kiadási oldala hogyan alakul?

G. P. P.: A bér jellegű kifizetések 50 százalék feletti részt képviselnek, de van számos olyan tétel is, amelyre kevesen gondolnának. A Raktár utcai jégcsarnok a város tulajdona, de mi üzemeltetjük. Nem egy gazdaságos épület, elképesztő villanyszámláink vannak, főleg, ha augusztusban kell jeget csinálni. Drága a felszerelés is, évente legalább 150 millió forint. Amióta van TAO, a sportszergyártók érezhetően árat emeltek. Míg régen egy korcsolya elég volt két évre, addig ma már két pár kell egy idényre, hiába az űrtechnológiát idéző kivitelezés. De a botok is húszasával törnek, egy darab 60-90 ezer forint, miközben egy komplett kapusfelszerelés 4-5 millió forint.

D. G.: Ehhez képest érdemes felidézni, amikor néhány éve egy világbajnokságon találkoztunk az NHL-es Tampa Bay Lightning egyik alkalmazottjával. Azt mondta, náluk alkalmanként 2-3 millió dollár a meccsnapi bevétel, csak 40-50 mérkőzéssel számolva, ez 100-120 millió dollár, televíziós és reklámbevételek nélkül, miközben a fizetési sapka valahol 80 millió dollár körül van. Vagyis a jegypénztár, az ajándékbolt és a büfé könnyen eltartja a csapatot. Viszonyításképp, amikor tavaly bejutottunk a rájátszásba, és a Red Bull Salzburg volt az ellenfél, az első meccs itthon volt, aminek a meccsnapi bevételét másnap egy az egyben átutaltuk a salzburgi szállodának. Hiába, a síszezon közepén jártunk, és Salzburg nem olcsó hely. Ugyanígy tettünk a második és a harmadik hazai mérkőzés után, így végül hiába jutottunk be a playoffba, nem kerestünk vele egy forintot se.

Nem túl biztató perspektíva.

G. P. P.: A hoki valóban még nem tart ott, mint a labdarúgás, ahol a központi bevételekből bőven oszt vissza a szervező, mint például az UEFA a Bajnokok Ligája főtáblás csapatainak. A sikernek ebben a sportágban különösen nagy ára van, legyen az a szerződésbe beépített eredményességi bónusz vagy pusztán az a „luxus”, hogy Salzburgban alszunk. De ne legyünk képmutatók, előnyösebb helyzetből is tárgyalhatunk a szponzorokkal egy sikeresebb szezonnal a hátunk mögött.

D. G.: Ha már sportági kitekintés, a jégkorongban például, nemcsak nálunk, Európa más országaiban sem divat az élő szerződésből történő kivásárlás, lényegében csak lejárt kontraktusú játékosok közül lehet válogatni. Rendszerint ezért szólnak egy vagy két évre a megállapodások, nem pedig három-négyre vagy még hosszabb időre. Ha a kontinens egészét tekintve történik évente egy-egy kivásárlás, az csak a szabályt erősítő kivétel.

Nem lenne érdemes két csapat helyett csak egyet, de azt biztosabb háttérrel fenntartani?

G. P. P.: Magyarországon egye­­dülálló, hogy egy klub képes legyen két professzionális csapatot működtetni, amit a bérköltségek növekedése itt is, ott is egyre drágábbá tesz. Mivel a támogatóink marketing-, város- és klubimázsszempontból is az EBEL-csapat eredményességét tartják elsődlegesnek, partnert kerestünk a Titánok életben tartásához, ami az akadémiánkról kikerülő fiatalok fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen. Azzal a céllal kötöttünk hároméves együttműködést a győri hokiklubbal tavaly, hogy a költségek megosztásával átkerüljön a második csapat a Rába partjára. Az első évben a létesítmény elhúzódó kivitelezése miatt ez még nem valósult meg, de már tárgyalunk arról, hogy akár a következő évadra megvalósulhasson a költözés. Legkésőbb a nyár közepéig látnunk kell, a járvány után milyen lehetőségei vannak a két félnek a közös folytatáshoz. Win-win szituáció, hiszen a szakmai programunk finanszírozása megoldódik, Győrben pedig – ahol az OB II.-es csapat és az akadémia révén van előélete a hokinak – belátható invesztícióval lesz első osztályú profi jégkorong.

Az 1,2 milliárdos költségvetésen felül értendők az akadémia kiadásai?

D. G.: Igen, a 2010 áprilisa óta működő Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia jogilag és szervezetileg önálló egység, 450-500 millió forintos éves büdzsével. Ennek több mint 90 százaléka a TAO, az itt pallérozódó 320-330 gyerek szüleinek mindössze havi tízezer forintos tagdíjat kell fizetniük. A környező országokban sokan irigyek erre a finanszírozási formára, mi pedig meg vagyunk róla győződve, hogy jó befektetés, meg fog térülni.

Az EBEL-csapatra visszatérve: pusztán szakmai cél vagy költségcsökkentés is, hogy kevesebb légióssal és több magyar válogatott játékossal terveznek?

G. P. P.: Szó sincs arról, hogy ez az út lenne az olcsóbb. A külföldről hazacsábított, meghatározó válogatott játékosokkal megerősített keret drágább, mint ha elsősorban észak-amerikai légiósokra építenénk. A hazai hokisok bérezési rendszere az utóbbi években erősen torzult, a folyamat megállításához a kluboknak a szövetséggel összefogva kellene lépniük a sportág életben maradása érdekében. Nem csoda, hogy már az első profi éveikben azért harcolnak a fiatalok, hogy az egymillió forintos álomhatár felé húzzon a havi juttatásuk.

Kevesek kiváltsága a havi két-három millió forintos kereset, vagy egy szint felett ez joggal várható el?

G. P. P.: Nagy a szórás. Például a Fehérvári Titánokba 400-500 ezer forintért is átjönnek a tengerentúlról, de ha van egy jó évük, duplázzák az igényt, ami már nem fér bele. Az EBEL-csapatban eddig havi tízezer euró alatt tudtuk tartani a legjobban fizetett játékosainkat is, és ez sem évi 12, hanem nyolc hónapra értendő. Az osztrák csapatokban van több jobban kereső sztár, igaz, a lehetőségeik is mások. A légiósokkal euróban állapodunk meg, amit persze forintban kell előteremtenünk, emiatt nekünk sem mindegy az árfolyam.

Évek óta húzódik a 25 milliárd forintos Alba Aréna építése, ami nemrég mégis zöld utat kapott. Mi várható?

G. P. P.: Tudomásunk szerint a korábbival egyező műszaki tartalommal van joga a városnak feltételes közbeszerzést kiírni a kivitelezésre, elvileg már zajlik ez a folyamat. Várhatóan az előzetes tervekben szereplő 18 hónapos vállalási idő is marad, de úgy számolunk, hogy mostantól két, két és fél év, mire beléphetünk a létesítménybe. Vagyis legkésőbb a 2023–2024-es, de kedvező esetben már a 2022–2023-as szezonban az Alba Arénában lehetünk otthon.

D. G.: Ideje 21. századi körülményeket biztosítani a szurkolóinknak, már csak azért is, mert nők és gyerekek is nagy számban kíváncsiak ránk. A szponzoroknak is az eddiginél magasabb szintű megjelenést biztosíthat az aréna, amely a megszokott 3500 helyett 6000 férőhelyes, de van akkora bázisunk, hogy a nagy meccsekre megtöltsük. Az 1800 férőhelyes felső karéj viszont lezárható a nem kiemelt eseményekre, a katlanhangulat tehát kisebb nézőszámmal is elérhető.

G. P. P.: A minket nem kedvelő ellenfelek előszeretettel hívják a Raktár utcai csarnokot istállónak, de tegyék csak, ha egyszer Ferrari áll benne. Ezzel együtt a fehérvári hoki infrastrukturálisan is megérett egy új korszakra.