BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre nagyobb üzletté válik a női sport

Lassan, de biztosan csökken a különbség a férfi- és a női sportokból származó bevételek között. Bár az egyenlőtlenségek részben még fennállnak, a Deloitte tanulmánya szerint egyre nagyobb potenciál mutatkozik a női sportban a szponzorok és a befektetők számára is.

A női sportok esetében a közvetítési jogok és a szponzori szerződések együttvéve is legfeljebb dollármilliós tételek. Ezért nem meglepő, hogy a Deloitte előrejelzése szerint a női sportból származó bevételek az egymilliárd dollárt sem fogják elérni 2021-ben, miközben a globális sportpiac összforgalma már 2018-ban 480 milliárd dollár volt. Ugyanakkor a következő időszakban jelentős nézőszám-, ezáltal pedig bevételnövekedésre lehet számítani.

Az utóbbi években a női sport bebizonyította, hogy képes kivívni a nagyközönség figyelmét is. Az Egyesült Államokban például a női US Open nézettségi adatai magasabbak voltak, mint a férfié

– mondta Pádár Péter, a Deloitte sporttanácsadási csoportjának vezetője. Hozzátette:

ennek is köszönhető, hogy jelentősen nő az érdeklődés a televíziós jogok és szponzorációs lehetőségek iránt. A magyar női sportban érdemes kiemelni a Győr kézilabdacsapatát, amely 2013 óta ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját.

Az együttest a főszponzor Audi mellett több nagy cég is támogatja, például az OTP Bank és a Szerencsejáték Zrt. A női sport üzleti értéke – bár alacsonyabb egyelőre a férfisportokéhoz képest – folyamatosan növekszik, és ez a tendencia várhatóan a jövőben is megfigyelhető lesz.

Bár a szponzori szerződések és a meccsnapi eladások (jegyértékesítés, szurkolói bolt) is meghatározók, a legnagyobb sportpiaci bevételforrás a televíziós jogok eladása. Mivel a jogok értéke a közönség méretétől függ, a női sportoknak megfelelő számú nézőt kell vonzaniuk ahhoz, hogy jelentős bevételhez jussanak. A 2019-es franciaországi női labdarúgó-világbajnokság nézőszámrekordot generált, és 993 millió ember nézte a tévében, további 482 millióan pedig digitális platformokon keresztül követték. Csak a döntőt 260 millióan nézték élőben. Hasonló a helyzet a női tenisz esetében is, a már említett 2019-es női US Open-döntő (ahol egy amerikai játékos szerepelt) 3,1 millió nézőt vonzott, miközben tengerentúli érdekeltség híján a férfiak fináléjára 2,8 millióan voltak kíváncsiak.

A futball és a tenisz hagyományosan erős női sportágak – de máshol is látszik a növekedés. A 2020-as női krikett-világbajnokság nyitómeccsét (Ausztrália–India) Indiában 3,6 millióan nézték, míg világszerte 20 millióan.

Az Egyesült Királyságban 2,6 millió­an követték nyomon a 2017-es női rögbi-világbajnokság utolsó mérkőzését, és a Nielsen adatai szerint az 56 százalékuk férfi volt. Szintén az Egyesült Királyságban a 2019-es Netball Világkupa elődöntőjét 550 ezren nézték meg.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A közönség növekedésével, a televíziós adások és egyéb csatornák bővülésével a női sportok közvetítési jogainak piaca is párhuzamosan fejlődik. Az angol BBC 10-12 millió eurót fizetett az Angliában rendezendő 2021-es (2022-re halasztott) női labdarúgó-Európa-bajnokság jogaiért – 2017-ben a Channel 4 még csak egymillió eurót fordított erre a célra.

Franciaországban a Canal Plus és a TF1 közösen szerzett jogokat az Eb-re 13 millió euró értékben, ez több mint a kétszerese a 2017-es megállapodásban szereplő 5 millió eurónak. Az észak-amerikai profi női jégkorongliga (NWHL) vezetői a Twitch-csel kötöttek hároméves szerződést élő közvetítésekre, ezzel az NWHL története során először jutott médiajogi díjhoz. Az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy a női sportok tízezres látogatószámot vonzanak, főként a nagy nemzetközi tornákon. A női labdarúgó-mérkőzések mindenkori rekordja az 1999-es nő vb-döntő volt: az Egyesült Államok–Kína-találkozót 90 185-en nézték meg a helyszínen. De 2019 novemberében 77 868 szurkoló látta azt is, ahogy az angol női labdarúgó-válogatott veszít Németország ellen a londoni Wembley-stadionban. Meglepő módon erre többen voltak kíváncsiak, mint az ugyanabban a hónapban ugyanazon a helyszínen tartott Anglia–Montenegró férfi futballmérkőzésre, amelyet 77 277-en néztek meg. Hasonlóan impozáns számokkal büszkélkedhet a WNBA, az amerikai női kosárlabdaliga, amelynek 2019-es szezonjában 1,33 millió nézőt regisztráltak a lelátókon. A Los Angeles Sparksnak volt a legmagasabb hazai nézőszáma, meccsenkénti átlagban 11 307 szurkoló látogatott ki a csarnokba.

A sportban lévő szponzorációs szerződések globális értékét 44,9 milliárd dollárra becsülik évente, ennek egyelőre a töredéke kötődik női sporthoz.

Az erősödő televíziós nézettség és az emelkedő helyszíni érdeklődés azonban egyre több szponzort ösztönöz arra, hogy női sportokra fókuszáljon. Az elmúlt két évben számos jelentős támogatást jelentettek be. A Barclays több millió font összegben lett a labdarúgó FA Női Szuperliga szponzora, a megállapodás az eddigi legnagyobb befektetés női sportba az Egyesült Királyságban. A Budweiser 2019-ben lett hivatalos partnere az angol női labdarúgó-válogatottnak, a Boots pedig három évre kötelezte el magát nemcsak Anglia, hanem Wales, Skócia, Észak-Írország és Írország női nemzeti csapata mellett. A PepsiCo ötéves megállapodást írt alá az Európai Labdarúgó-szövetséggel, az UEFA-val a női szakág támogatásáról. A Deloitte szerint a 2023-ban megrendezendő FIFA női világbajnokságra már minden résztvevő válogatott rendelkezni fog legalább egy, férficsapattól független szponzorszerződéssel.

„A szponzorációk mellett a befektetések is nőnek, főként akvizíciók révén. Tavaly a francia Olympique Lyonnais Groupe 3,15 millió dollárt fizetett az amerikai NWSL seattle-i csapatának 89,5 százalékos részesedésért.

A Real Madrid 2019 júliusában indította el női csapatát a madridi székhelyű CD Tacon megszerzésével, amelyet 500 ezer euróért vásárolt fel. Ám nemcsak felvásárlás révén érkezik tőke a női sportba, hanem a nemzetközi versenyek pénznyereményeinek összege is növekszik. A 2019-es FIFA női világbajnokság 30 millió dollár összdíjazású volt, ebből négymillió a győztes csapatot illette meg. Ezek a példák is azt mutatják, hogy a női sportban ­óriási potenciál van, egyre nagyobb értéket látnak benne a szponzorok, a befektetők és a szurkolóknak egyaránt” – tette hozzá Pósfay László, a Deloitte sporttanácsadási csoportjának igazgatója.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.