BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A robotporszívó is lehet biztonsági kockázat

Az otthoni okos eszközöket, így a robotporszívót is érintik a biztonsági incidensek, amelyek az Internet of Things (IoT – a dolgok internete) körébe tartoznak – hívta fel a figyelmet ESET kiberbiztonsági cég közleményében.

Idén az év elején derült ki: titkos katonai bázisok pontos helyszínét leplezte le véletlenül a Strava nevű fitnesz alkalmazás. Az anonim statisztikák, amelyek a katonák által óvatlanul kerültek megosztásra, a nyilvánosságra hozott hőtérképeken a futóútvonalak révén egyértelműen beazonosíthatóvá tették többek között a Szíriában és Irakban található katonai bázisokat.

Gyenge pont lehet az elemzés szerint például egy robotporszívó is, amely 360 fokos kamerával rendelkezik, és feltörése révén a bűnözők teljes képet kaphatnak otthonunkról, irodánkról – ahogy néhány esetben ez már elő is fordult.

Fotó: AFP/John Macdougall

Ugyanez a helyzet a többi kamerás eszközzel is, ezért a használaton kívüli kamerát – legyen az tablet, laptop, játékkonzol vagy éppen okos televízió – érdemes lehet időlegesen fizikailag is lefedni, leragasztani vagy letakarni.

A szakemberek szerint a felhasználóknak alaposan át kell gondolniuk az okoseszközök használatát, a gyártóknak pedig a hosszú távú biztonságos működés alapoktól való betervezését is be kell vezetniük a gyártás folyamatába – mutat rá a közlemény, hangsúlyozva: óvatos becslések szerint pár éven belül 50 milliárd eszköz lesz hálózatba kapcsolva.

Taroltak a kínai robotporszívók a magyar vásárlók körében

A Kínából rendszeresen rendelők több mint kétharmada 29 évesnél idősebb férfi, az online áruházakat látogatók mindössze 6 százaléka nő – derül ki a Rendeljkínait.hu kutatásából. A rendelési adatok alapján a tavalyi év slágerterméke egyértelműen a robotporszívó volt, ezt követték az okostelefonok, bluetooth hangszórók és okosórák.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.