BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Úgy tűnik, attól függ a bitcoin árfolyama, hogy mi hagyja el Elon Musk száját

Ismét a Tesla vezér mozgatta a bitcoin árfolyamát az elmúlt napokban, Musk igazi hullámvasútra ültette az eszközt.

Ismét a dél-afrikai milliárdos mozgatta a bitcoin árfolyamát a hétvégén és hétfőn, előbb a padlóra küldte, majd felemelte az árfolyamot – írja a Reuters.

Mint ahogy azt a VG.hu is megírta, Musk a múlt héten úgy döntött mégsem lehet a már Magyarországon is kapható Teslát bitcoinért venni.

A Twitter felrobbant és nem meglepő módon a bitcoin pártolói kevés szeretetet irányítottak a Tesla vezér irányába.

Fotó: ODD ANDERSEN / AFP

Ekkor érkezett CryptoWhale nevű felhasználó üzenete, mely arról szólt, hogy a kriptók pártolói ne lepődjenek meg, ha a következő gyorsjelentési alkalommal azt látják, hogy a Tesla eladta bitcoinjait.

Valóban

– válaszolta erre Musk,

ami 3 hónapos mélypontra, 43 ezer dollár alá küldte a bitcoin árfolyamát, amit a többi kriptopénz árfolyama is követett.

Legutolsó twitjében pontosította, hogy a Tesla nem adott el bitcoint, ennek hatására az árak ismét felfelé indultak és a 45 ezer dollárt is átlépték, most éppen 44 és fél ezer dollárba kerül 1 bitcoin.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.