BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljesen átírta a járvány az ajándéklistákat

Élmény helyett ismét tárgyakat kapnak karácsonyra a legtöbben, az elektronikai eszközök forgalma csúcsot dönt, az utazási utalványoké viszont padlót fogott az utóbbi hetekben.

Befagyott az utazási és élményprogram-utalványok karácsonyi piaca,

a kereslet idén a korábbinak a felét sem éri el, az egy-másfél évre kitolt lejárati dátummal, extra kedvezményekkel kínált kikapcsolódási lehetőségekre nem vevők a járvány miatt elbizonytalanodott tömegek – mondta a Világgazdaságnak Szigetvári József, a több kuponos oldalt is üzemeltető Szallas.hu csoport vezérigazgatója.

A hagyományosan november közepén induló karácsonyi vásárlási szezon korábban az utazási utalványok piacán is az ünnep előtti egy-két napban döntött csúcsokat, az idén azonban semmilyen szinten nincs kereslet az élményekre, a pandémiától elkedvetlenedtek az emberek, nem terveznek utazásokat, és nem élményeket, hanem tárgyakat ajándékoznak ismét nagyobb arányban

– fogalmazott a cégvezető.

Fotó: SHUTTERSTOCK

Szigetvári József az Ecommerce Hungary elnökségi tagjaként is rálát a webshopok forgalmára. Szerinte az idén minden rekordot megdönt az elektronikus eszközök karácsonyi piaca, miközben drasztikusan bezuhant a kereslet a nem tárgyi jellegű ajándékokra.

Sokéves trend törik meg ezzel,

az évről évre tapasztalt 30-35 százalék körüli forgalombővülés helyett 50-90 százalékos visszaeséssel zárják az ünnepeket az utalványforgalmazók.

Fotó: KSH, VG-grafika

A hosszúra nyúlt járványidőszak hatása, hogy egyelőre a nyári tengerparti utazásokra sem vevők az emberek, a horvátországi részpiac forgalma 90 százalékkal csökkent a Szallas.hu csoport helyi oldalán. A keresletet kedvező árazással sem lehet növelni az idén, mert – mint arra Szigetvári József rámutatott – a tavalyinál több mint 10 százalékkal olcsóbban kínált, fél évvel-egy évvel meghosszabbított beválthatósági idejű szállodai utalványok sem kelendők. A két főre, két éjszakára szóló csomagok félpanzióval vagy teljes ellátással, wellness-szolgáltatásokkal többségében 30–100 ezer forint között kaphatók, 65-75 ezer az átlag. Most sem ezek, sem a máskor tízezer forintos átlagértékben rendkívül kelendő, hőlégballonozásra, gokartozásra, gasztronómiai és egyéb élményekre váltható utalványok nem tudták vásárlásra csábítani az ajándékozókat.

A jövő évi forgalomra némi garanciát nyújtó, előre megvásárolt utalványokból is elmarad a holtszezon finanszírozását segítő bevétel.

A jövőre is fennmaradó járványügyi korlátozásokról szóló miniszterelnöki bejelentés sem ígért könnyebb évet

– jellemezte a piaci szereplők hangulatát a Szallas.hu vezére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.