BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Woman,Hand,Reaching,For,A,Burger,At

Ingyenpénzhez juthatnak a vidéki büfék

A november 30-áig tartó pályázat immár ötödik üteme a kormány vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának. A kiírók felhívják a figyelmet, hogy a program maximum 2800 pályázat befogadását teszi lehetővé, így nem mindegy, hogy a jelentkezők mikor adják be igényeiket.

Összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat keddtől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé – jelentette be közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják az igénylők.

Woman,Hand,Reaching,For,A,Burger,At
Üzletenként egymillió forint támogatást igényelhetnek a vidéki büfék / Fotó: Shutterstock

Az érintettek továbbá felhasználhatják energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, vagy akár nagyobb beruházásokhoz is. A november 30-áig tartó pályázat immár ötödik üteme a kormány vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának.

Az MTÜ emlékeztet: a turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata, a szektor nemzetgazdasági hozzájárulása több mint 12 százalék. Az iparág társadalmi jelentőségét pedig jól mutatja, hogy abban közel százezer kis- és középvállalkozás működik, így a turizmus mintegy 400 ezer család megélhetését nyújtja hazánkban.

Felidézték, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatára, az ágazat további erősítése érdekében írta ki idén májusban nagy értékű fejlesztési pályázatát a kormány. A támogatási program célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt. 

A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek, alkalmi vendéglátó üzletek, kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek hívhattak le támogatást. A program további szakaszaiban pedig az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket.

A kiírók felhívják a figyelmet, hogy a program maximum 2800 pályázat befogadását teszi lehetővé, így nem mindegy, hogy a jelentkezők mikor adják be igényeiket. 

A sorrendet a beérkezés alapján határozzák meg. Ugyanakkor a vidéki, egész évben nyitva tartó büfék nagy számára való tekintettel, a mostani kiírás hosszabb időszakot biztosít a jelentkezésre. Az üzemeltetők egészen november 30-áig adhatják be igényeiket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül.

Önálló rendőrörs a bulinegyedben, Airbnb-szabályozás, magánszálláshelyek hasznosítása – itt van a kormány nagy turisztikai akcióterve

Budapesten moratóriumban és adóemelésben gondolkodik a kormány – ezt mondta a rövid távú lakáskiadás, az Airbnb szabályozásáról Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A szaktárca konzultatív szervezeteként működő Turisztikai Tanácsadó Testület egy 14 plusz 2 pontból álló turisztikai deregulációs programot dolgozott ki.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.