Pótlásra van szükségük a fogászatoknak

Kapott választ Kásler Miklósnak írt júliusi levelére?

Érkezett egy ilyenkor szokásos levél, ahol a mindenkori kormányzat leírja, hogy mennyi mindent tett a fogászatért, de a felvetett problémák megoldására nem kaptunk választ. Egyébként én a levélben a tényeket írtam le. Többek között azt, hogy a kétezres évektől kezdve a fogászat mindig lemaradt az alapellátás többi résztvevőjéhez, a háziorvosokhoz és a házi gyerekorvosokhoz képest, de most már nagyon nagy a szakadék.

Pontosan mekkora?

Évről évre nyílik az olló a két alapellátásban dolgozó ágazat között. Ma egy alapellátó fogorvosi praxis havonta 900 ezer forint körüli összeget kap a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), szemben a háziorvosok 1,6-1,7 milliós támogatásával. Négy éve tart a folyamat, a háziorvosok évente havi 130 ezer forint plusz rezsitámogatást kapnak. A családorvosok most havonta 520 ezer forintnál tartanak, a fogorvosok pedig 130 ezernél stagnálnak. Jól jött a tavaly év végi egyösszegű 3 millió forint juttatás, de nem épült be a finanszírozásba, így ezzel idén már nem számolhatunk.

A mostani 900 ezer forintnak milyen kiadási tételeket kell fedeznie?

Többek között a fogorvos saját bérét járulékokkal, az asszisztens bérét járulékokkal, rezsi- és anyagköltségeket, a rendelő takarításának költségeit. A közfinanszírozott fogorvosok 85 százaléka vállalkozási formában látja el a körzetét, csak a fennmaradó 15 százalék közalkalmazott. Egy egészségügyi közgazdász a Magyar Orvosi Kamara megbízásából kiszámolta, hogy havonta 1,7 millió forintból lehet nullára kihozni egy alapellátásban lévő fogorvosi rendelő finanszírozását. Vagyis a kérdésében szereplő 900 ezer forintból szinte már lehetetlen működtetni a rendelőket.

Mennyien tartanak ki a területen?

Magyarországon körülbelül kétszer annyi, 6500 háziorvos és házi gyerekorvos praktizál, mint ahány NEAK-finanszírozott fogorvos. A fogorvosok közül 2800-an az alapellátásban, ötszázan a szakellátásban dolgoznak. Csak érzékeltetni szeretném, hogy a NEAK-kassza összege a fogorvosok esetében a háziorvosi kasszának még a harmadát se éri el.

Mi lehet az oka ennek?

Már a kezdetektől azzal indokolták az alacsonyabb finanszírozást, hogy a fogorvosi ellátásban – a jogszabálynak megfelelően – a betegek bizonyos kezelésekért fizetnek. Zárójelben jegyzem meg, hogy a háziorvosoknál is van huszonvalahány olyan beavatkozás, amely térítésköteles. Félreértés ne essék, nekünk semmi gondunk azzal, hogy az alapellátás többi szereplője mennyit kap, nekünk azzal van gondunk, hogy mi, az alapellátás másik része nem annyit, és nem értjük, hogy miért.

Az alapellátásban milyen fogászati beavatkozásért kell fizetni?

A 18 és 62 év közötti betegeknek csak a fogpótlás térítésköteles, a fogmegtartó kezelésért, a tömésért, a foghúzásért, a szűrésért és a fogkő-eltávolításért sem kell fizetni. A 62 év felettieknek pedig csak a fogtechnikai eszközök árát kell megtéríteniük, a fogpótlások orvosi díja térítésmentes.

Mi a helyzet a fogorvosképzésben?

Sajnos már az ösztöndíjaknál is megkülönböztetik a fiatal fogorvosokat. Teljesen érthetetlen, hogy a fiatal, szakvizsgát tevő szakfogorvos miért nem vehet részt a rezidenstámogatási programban, teljesen indokolatlanul rekesztik ki őket az itthon maradásukat ösztönző programokból. Évente a hazai orvosi egyetemek négy képzőhelyén 230-250 fogorvos végez a magyar nyelvű stúdiumban. A WHO adatai szerint egy iparilag fejlett országban kétezer lakosra kellene jutnia egy fogorvosnak. Ha így vesszük, nálunk minden rendben van, hiszen több mint ötezer fogorvos van tízmillió lakosra, tehát hozzuk a WHO elvárásait.

De ha a betegellátás biztonsága szempontjából vizsgáljuk az adatokat, és a magánfogorvosokat kivesszük a fogorvosi ellátásból, akkor bizony jelentősen sérül a hazai betegellátás biztonsága. A magánellátás fontos lába az ellátórendszernek, de ha valakinek gondja van, és nem engedheti meg magának, hogy magánorvost keressen fel, akkor neki a közfinanszírozott ellátás marad, ahol a dolgozók aránya messze nem éri el az optimális fogorvosszámot. És akkor a földrajzi egyenlőtlenségekről még nem is beszéltünk.

A teljes interjú a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható