Pénztár(tag)i Kánaán 1.0

Aki az elmúlt hat-hét évben nyugdíj-konferencián vett részt, annak hallania kellett arról, hogy valami gond van a pénztárakkal, mármint a formájukkal. Ezért most nem az első tíz hónapban elért plusz 25 százalék körüli hozamokról lesz szó, hanem arról, szükség van-e tőkefedezeti pillérre a nyugdíjrendszerben. Szükséges-e, hogy a nyugdíjunk ne csak egy ország (Magyarország) teljesítőképességétől függjön, hanem lehetőség legyen világszintű diverzifikációra? Szükséges-e, hogy a nyugdíjunk jövője ne legyen bezárva a magyar demográfia, nyersanyaghelyzet, éghajlat(változás) stb. adottságai által meghatározott keretbe? Most úgy tűnik, el tudjuk fogadni ezt.

Nézzük hát, milyen keretek között tud gyarapodni az a vagyon, amely több mint kétszer akkora, mint a biztosítók vagyona?
A jelenlegi kötelező forma egy szövetkezeti forma. A pénztárak mögött nincs valós tulajdonos. A tulajdonosok a tagok, akik egyben ügyfelek is. Ügyfelekként élnek a lehetőségeikkel, ha például nem tetszik nekik az egyik pénztár, akkor átlépnek egy másikba, hiszen gyakorlatilag költségmentesen tehetik meg. Tulajdonosként alapvetően nem működnek. Nem is működhetnek, hiszen több százezer tag esetén ez gyakorlatilag sem kivitelezhető. Gyakorló pénztárvezetőként az a tapasztalatom, hogy a tagok emiatt nem elégedetlenek. A magánpénztártagok domináns része ilyen nagy pénztárakban tag. Vannak olyan kisebb kasszák, ahol elvileg nem kizárt az önkormányzatiság működése, de úgy tűnik, az ilyen pénztárakból máshova átlépők ezt – legalábbis itt – nem igénylik.
Az ilyen tulajdonosok nem kérik számon a menedzsmentet, de ami még fontosabb, nem elszámoltathatók anyagilag. Nem lehet számukra előírni, hogy a pénztárakba szavatolótőkét tegyenek és tartsanak fenn (azaz töltsék fel újra, ha felhasználásra került). A pénztárak mögött álló pénzügyi intézmények, melyek a nevüket is adják a pénztáraknak, jogilag nem tehetők felelőssé a pénztárak működéséért. Nem kötelezhetők arra, hogy feltőkésítsék a pénztárakat (pénztárukat). Ez az, ami legkevésbé a tagok érdeke. Világos, hogy a pénztártagoknak kitörő lelkesedéssel kell fogadniuk ezt a javaslatot, amely kötelezővé teszi a pénztárak nyugdíjbiztosítóvá való alakulását. Szimpátiatüntetést ne reméljünk persze, mert eddig szerencsénk is volt, és sokak számára nem volt világos, hogy mekkora időzített bombán ülünk.

Az új törvény tehát egy nagyon jó törvény. Mert már nagyon kellett. Az új törvény 2.0-s változata, mondjuk egy év múlva, még tökéletesebb lesz, mert tartalmazza majd annak a sok szakmai vitának az eredményét, amelyet addig lefolytatunk, hiszen a törvény jelenlegi formájában még sok olyan elemet tartalmaz, amit – az alapkoncepció megkérdőjelezése nélkül – érdemes átbeszélni. Cél, hogy egy valóban zökkentőmentesen végrehajtható törvényünk és tiszta átmenetünk legyen.

A törvény másik igen fontos újdonsága, hogy szabályozza a járadékos szakaszt. Jelenleg ugyanis a járadékok szabályozása nem megfelelő, nem használható. Az új szabályozás kitűzött célja, hogy biztonságos (szavatolótőkével rendelkező) szolgáltatókhoz telepítse a járadékszolgáltatást – piros pont. A másik célja, hogy maximalizálja a nyugdíjasok várható bevételeit. Így ajánl egy inflációkövető terméket, de lehet olyat is választani, amely csak nominálisan garantált, de a többlethozamok révén végeredményben jobban járhat az ügyfél – újabb piros pont. A paraméterek, értékelési eljárások hatását az árazásra azonban a piaci szereplőknek, szakmai szervezeteknek értékelniük kell, és visszajelzéseik alapján úgy kell beállítani őket, hogy a tagok is jól járjanak, de legyen elég piaci szolgáltató is. Ekkor jöhet a harmadik piros pont.

A szerző az ING Biztosító Zrt. és az ING
Pénztárszolgáltató Zrt. ügyvezető igazgatója