Rendszerváltó országok: válságban az átalakulás?
A feltörekvő országok csoportján belül a kelet- és a közép-európai államokat sújtotta leginkább a válság. Ennek ellenére sikerült elkerülniük a valutájuk összeomlását, a rendszer egészét megbénító bankcsődöket és az infláció egekbe szökését, ami a korábbi válságok idején általános volt. Ez figyelemre méltó eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a térség milyen mélyen integrálódott a világ gazdaságába.
A mély integráció kétélű eszköznek bizonyult. Egyfelől létrejöttek gazdasági kötelékek, és nagy lett a pénzügyi függőség, ez számos átalakuló államot sebezhetővé tett a Nyugat válságával szemben. Ez azonban – másfelől – fékezte a nagy összegű tőkekiáramlást, amely a korábbi válságok során pusztító hatással járt. Emellett az érettebb intézmények érettebb gazdaságpolitikai válaszokat adtak, ami megkönynyítette az erős nemzetközi segítség mobilizálását.
Az integráció kétarcúsága különösen szembeötlő volt a pénzügyi szférában. Az átalakuló térségben a pénzügyi integráció a hosszabb távon ható növekedés fontos hajtóereje volt, a stratégiai jelentőségű és súlyú nemzetközi bankok pedig hozzájárultak a válság hatásainak mérsékléséhez. Ezzel egyidejűleg azonban a tágabb európai és globális térségbe való integrálódás túl gyors expanziót váltott ki a magán- és devizaadósságokban, s ez számos helyen okozott súlyos bonyodalmakat a válság kezelésében. Ebből azonban nem az a tanulság, hogy vissza kellene fordítani a pénzügyi integrációt – ami nemcsak lehetetlen, de ostoba ötlet is lenne –, hanem a kockázatokat kellene mérsékelni.
Keletebbre az erőforrásokban gazdagabb államok – mint amilyen Oroszország és Kazahsztán –, ha lehet, még nagyobb kihívás előtt állnak. Ezeknek a helyzete annyiban hasonlít a pénzügyi integrációban előrehaladottabb közép- és kelet-európai országokéhoz, hogy a gyors tőkebeáramlással járó bonyodalmakat itt is menedzselni kellett. Ez a tőkemozgás azonban az erőforrásokban gazdagabb államokban inkább eltántorított az intézményi rendszer fejlesztésétől, bár a különféle stabilizációs alapok kezelésében és felhalmozásában, illetve a makrogazdaság menedzselésében jó eredményeket tudtak felmutatni. Ami megoldhatatlan maradt ebben az országcsoportban, az a gazdaság diverzifikálása, illetve az ehhez társuló gazdasági és politikai intézményi reformok végrehajtása.
A válság az átalakulás végcéljához kapcsolódó elveket is próbára tette. Általában megerősödött az a nézet, hogy a kommunizmusból való átalakulás sokkal többet jelent, mint a piac kiépítését és az állam gazdasági felelősségének áthárítását a magánszektorra. A folyamat ugyanakkor újszerű államfunkciók kialakítását is feltételezte, például a magánszektorral fenntartott kapcsolatokban. A 2008-ban kibontakozó válság ráirányította a figyelmet a különféle piactámogató gazdaságpolitikai lépések és intézmények fontosságára, különösen a pénzügyi szektorban. Ez nem feltétlenül több szabályozást jelent, de mindenképpen jobb szabályozást, amely az ösztönzők finomítására összpontosít.
A még végrehajtandó intézményi reformokról egy hosszú lista maradt fenn, főleg Közép-Ázsiában, de néhány kelet-európai és nyugat-balkáni államban is. Szektorspecifikus átalakítás pedig Közép-Európában és a balti államokban is esedékes még, főleg a fenntartható energiagazdálkodás, a közlekedés és a pénzügyi szektor területén, ahol meg kell erősíteni a szabályozási és felügyeleti rendszert, fejlesztve a helyi tőke-piacot, javítva a kis- és közepes vállalatok finanszírozási lehetőségeit.
A mai válság fényében adódik a kérdés, hogy mi az esély az ilyen reformok véghezvitelére. Vajon a mostani krízis katalizátorként hat a reformokra, vagy éppen ellencsapást mér a piaci modellre?
Ez utóbbi forgatókönyvet – az átalakuló térséget letaroló válság elmélyülése után egy évvel – lényegében ki lehet zárni. Bár a zavarok nyomán lassult a reformfolyamat, mégis kevesebb intézkedést fordítottak visszájukra, mint tíz évvel ezelőtt, az akkori oroszországi összeomlás nyomán. Megnyugtatónak látszik az is, hogy a 2008 eleje óta tartott választások és kormányváltozások vagy érintetlenül hagyták a reformfolyamatot, vagy éppen ezt erősítő pártok jutottak hatalomra. Ugyanakkor azonban az átalakulási folyamat gyorsítására sem lehet számítani, ezalól csak a pénzügyi szektor jelenthet kivételt.
Összességében megállapítható, hogy a globális recesszió az átalakuló térségeket is válságba döntötte, az idő azonban megmutatta az utóbbi 15-20 évben végrehajtott reformok és a gazdasági integráció ellenálló képességét. Emellett természetesen az országok adott körében követett fejlesztési modellek gyengéi is felszínre kerültek. Mégis egyértelművé vált, hogy ezen hiányosságokat az átalakulási programok kiterjesztésével lehet felszámolni, nem pedig a helyettesítésükkel.
A szerző az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank vezető közgazdásza
Copyright: Project Syndicate, 2009
@ www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.