Az ingatlanszakma szava

A rendezvényen – amelyen meghívottként Mádi László (Fidesz) és Lenhardt Balázs (Jobbik) is kifejtette véleményét – a vagyonadó apropóján szerettük volna megvilágítani, milyen a jelenlegi ingatlanszakma állapota. Ez híven tükrözi országunk bajait, mondhatni állatorvosi ló.

Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a közvetítőkre és értékbecslőkre vonatkozó jogszabályok, a képzési feltételek állandóan változnak ma is. A változó feltételek miatt azt sem tudja a szakember, merre induljon; így nem lehet életpályát felépíteni. Egy példa erre a jelenségre: nemrégiben a Pénzügyminisztérium egyik rendelete értelmében regisztrálni kellett magukat az értékbecslőknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél. A rendeletet utóbb többször módosították, majd egy tollvonással megszüntették. Mi viszont szeretnénk visszakapni az ezzel kapcsolatban felmerült költségeinket. A kérdéseinkre nincs válasz, azok sem tudják megmagyarázni a dolgot, akik a rendeleteket hozzák. Sőt, le sem ülnek a szakmai szervezetekkel tárgyalni, vagy ha leülnek, kioktatják a kacifántos eljárásokat firtató érdekképviseletet – tanú rá a sok újságíró.
Ha a szakember sem tudja, akkor honnan tudják a laikus megbízók, ki az, aki tényleg dolgozhat az adott területen? Ez már fogyasztóvédelmi kérdés is, és a bűnözés táptalaja.

Talán ennek is köszönhető, hogy egy sikeres üzletkötés után még mindig gyakran előfordul, hogy az ügyfelek megpróbálják kikerülni a közvetítőt, vagy a jutalék kifizetését „felejtik” el. A köztudatban ezt a munkát könnyű pénzkeresetnek vélik, és senki sem kíváncsi arra, hogy az a közvetítő tényleg beleadott mindent, képezte magát, felépített egy életpályát, kapcsolatokat, ismertséget szerzett, komoly összegeket költött hirdetésekre, lótott-futott, megalázó, olykor veszélyes helyzeteket élt át. A negatív társadalmi megítéléshez bizonyára hozzájárul, hogy az ügyfelek nem tudják megkülönböztetni a szervezett, szakképzett, megbízható szakembereket, vagyis a tisztességes kisvállalkozókat azoktól, akik sokszor feketén, a gyors siker reményében hazudnak szépeket, visszaéléseket követnek el, és mivel nincs tétje, ha nem jön össze a buli, elmennek máshová hazudni.

További probléma, hogy még mindig hiányzik az ingatlankataszter. Nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok, nincsenek felmérve az épületek és rögzítve a valós állapotok. Nagyon érzékeny téma például – ami szintén a konferencián és a vagyonadó kapcsán merült fel –, hogy érdemes-e megpiszkálni a társasházi lakások méreteit? A lakások valódi méretei helyenként köszönő viszonyban sincsenek a tulajdoni lapon feltüntetett adattal! Ha kiderülnének ezek a valós számok, mi lenne az adókkal? Mi lenne a sok 90 m2-esnek vásárolt, valójában 82 m2-es lakások sorsa? Érdemes-e felbolygatni a kedélyeket azzal, hogy az egész ország centit ragadjon, és elkezdődjenek a perek?

Még problémásabb a családi házak, üzemek, gyárak mérete. A tulajdoni lapról csak az derül ki, mekkora a telek és van-e rajta épület, sem az épületek alapterülete, sem a szintek száma nincs feltüntetve. A térképmásolat csak az épületek kontúrvonalát mutatja meg, de lehet egyszintes, alápincézett vagy akárhány emeletes is. Ezért a MIÉSZ olyan ingatlan-nyilvántartást támogat, amelyben a tulajdoni lap törzslapja a telek adatait, a többi lap az épület, épületek valós adatait tartalmazza. Ennek megvalósítása, felmérése halogatható, de nem sokáig.
A gyakorlatban naponta találkozunk ezekkel a gondokkal, és a kérdésekre van megoldásunk. Szerencsére a pártok képviselői kivétel nélkül támogatják az ingatlanszakma kifehérítését. Idetartozik a kérdéskörhöz kapcsolódó civilszervezetekkel való párbeszéd is (például a szakmán kívül a Sors-Társak lakásmaffia-ellenes egyesületével). Ez komoly munkát, az alapok újjáépítését igényli – a bürokratikus értetlenséget pedig előbb-utóbb úgyis legyőzzük.

A szerző a MIÉSZ elnöke