Hat év csodavárás

Azon túl, hogy szakértők kevés esélyt látnak a magyar kívánság teljesítésére, meg kell jegyezni: a kilencvenes évek közepétől élő moratórium már az uniós csatlakozás előtt is idejétmúlt megoldás volt, főleg egy kiskapuiról híres országban. Ráadásul a csatlakozás óta is eltelt hat év, amíg mindenki azt várta, hogy a földárak felzárkóznak az uniós szintre – miközben már 2006-tól látszott: erre nem lesz sok esély.

Egy biztos: annak ellenére, hogy a felszínen kivételes politikai konszenzus mutatkozik a föld védelmének kérdésében, az elmúlt ciklusban sem sikerült megnyugtatóan, az uniónak is tetsző módon és legfőképpen házon belül rendezni azt.

Születtek persze döntések. Ilyen, sajátos magyar megoldásnak tekinthetjük azt, ahogy az Alkotmánybíróság megtorpedózta az egyszerűsített agrártámogatási rendszer (SPS) bevezetését, miután másfél évig nem döntött Sólyom László államfő ezzel kapcsolatos kifogásairól. A jelenlegi, területalapú támogatás (SAPS) ugyanis inkább a tulajdonosokat védi, nem a föld használóit, ez komoly fegyvertény a várhatóan kormányt alakító és a kisgazdaságok fenntartását hirdető Fidesz számára is.

A kabinet is kínált támogatást a nyugati társaiknál tőkeszegényebb hazai gazdálkodóknak. Pár hónappal ezelőtt Magyarország elérte az uniónál, hogy az egyéni gazdák földvásárláshoz adható kamattámogatását meghosszabbíthatja 2013-ig. Ez ugye csak a már most is gazdálkodó termelőket érinti, azokat, akiknek a többsége bérli az általa használt területet, és akik a válság kirobbanása óta csökkenő jövedelemszerző képességük miatt még az átlagnál is nehezebben tudnak hitelt szerezni földvásárláshoz. Hiába tehát a kamattámogatás, az vélhetően aligha lesz elég a földpiac megmozdításához.

Azért a parlamentet sem vádolhatjuk azzal, hogy nem nyúlt a földtörvényhez. Tavaly októberben nagy többséggel fogadtak el egy módosítást. Ez a külföldiek földhasználatát lehetővé tevő, helyben való működésre vonatkozó előírást szigorította azzal, hogy egy egyszerű, önellenőrzéssel, visszamenőlegesen módosítható adóbevalláson túl környezettanulmányt is kér igazolásként. Az érv: ugyan több az adminisztráció, de hátha megakadályozza az osztrák spekulánsokat, akik zsebszerződések útján szereznek maguknak előjogot a majdan felszabaduló földtulajdonra.

Ezen probléma nagyságrendjével kapcsolatos véleményeknél megszűnik a sokpárti konszenzus: a Magosz már egymillió hektár külföldiek által művelt földről beszél, a jelenlegi kormányhoz közelebb álló agrárszervezetek szerint jóval kisebb terület érintett. Ráadásul ez a kiiktatott kiskapu vélhetően távolról sem jelentett akkora spekulációs veszélyt, mint az elmúlt időben kirobbant botrányok nyomán dugába dőlt, legalábbis gyanús ingatlanfejlesztési tervek. Csak példaként: Sukorón és Sávolyon is magyar állampolgárok által megvásárolt mezőgazdasági földterületekről volt szó.

Nyilvánvaló, a földtörvény még a moratórium idején sem nyújt megfelelő védelmet a termelőknek. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a hárommillió hektáros magyar földvagyon kétmillió kézben van, és a kétszázezer ténylegesen aktív mezőgazdasági termelő több mint kétharmada bérli az általa használt földet. És valóban, vannak köztük külföldiek, akik tényleges gazdálkodást folytatnak, és Magyarországon fizetnek adót.

Valóban szükség van tehát a földvásárlási moratórium fenntartására. Ám nem azért, hogy további három évig bízhassunk a csodában (hogy a gazdák számára így is drága termőföld ára azért nő uniós szintre, mert hazánkban mutatkozik kereslet rá), hanem azért, hogy addig megnyugtató módon sikerüljön módosítani a földtörvényt és kialakítani egy stabil bérleti rendszert, amely nem a külföldieket zárja ki, hanem a spekulánsokat.

A szerző a Világgazdaság munkatársa