A versenyképességért

A Világbank ez év nyarán is közzétette versenyképességi jelentését, melyben 183 országot értékel abból a szempontból, hogy a jogszabályi környezet kedvező-e a vállalkozások számára. A vizsgált szempontok (így a cégalapítás, a befektetővédelem, a hitelfelvétel, a jogérvényesítés, a cég megszűnésének adminisztratív terhei) összesítése alapján Magyarország a kedvező 47. helyet szerezte meg. A versenyképességért folytatott verseny azonban folyamatos erőfeszítést követel a törvényhozótól: egy olyan év, amikor egy országban nem történik „semmi” előremutató, azonnali és látványos pozícióromlást okoz.
Magyarország a közelmúltban elsősorban a piacra lépés adminisztratív terheinek lebontásában jeleskedett. A jelentés a társaságalapítás időigényét vizsgálva a magyar szabályokat az 5–8. helyre sorolta. Szerepe volt ebben annak, hogy 2008 júliusától a papíralapú ügyintézés lehetősége végleg megszűnt, és az úgynevezett egyszerűsített cégeljárásban a bejegyzésről egy munkaórán belül döntenie kell a cégbíróságnak.

Bár az alapítás költségei is csökkentek Magyarországon, maradt ki nem használt lehetőség. A világbanki elemzés szerint az elmúlt hat évben harmincöt ország szüntette meg vagy csökkentette érdemben az alapításkori tőkekövetelményt. Érdemes volna nálunk is – Anglia és Franciaország példáját követve – eltörölni a korlátolt felelősségű társaság törzstőkéjének kötelező minimumát. A jelenlegi, ötszázezer forintot előíró szabály ésszerűtlen piacra lépési korlát, nem alkalmas arra, hogy differenciáljon a számos okból eltérő kockázattal szembesülő társaságok között. Fogalmilag kizárt, hogy igazodjon például az alapítók szakértelméhez, a vállalkozás tárgyából fakadó veszélyekhez vagy épp az adott időszakot jellemző konjunkturális viszonyokhoz. Vannak esetek, amikor nyilvánvaló, hogy a félmillió forint sem elegendő az üzlet elindításához (most tekintsünk el attól, hogy a „forrásoldal” nem csupán saját tőke lehet), míg máskor még ennek az általában nem túl magas összegnek az előteremtése is felesleges megterhelést jelent az alapítók számára. Közhely, hogy a hitelezők biztonsága szempontjából nem az alapításkori tőkenagyságnak, hanem például a vállalkozásra vonatkozó hiteles információknak, a bírósági peres eljárások gyorsításának, a korszerű csődjognak és a hatékony hitelbiztosítéki szabályoknak van – többek között – jelentősége. Az pedig végképp „komolytalan” érvnek tűnik, hogy a kötelező induló tőke hivatott a piactól távol tartani az úgymond komolytalan vállalkozókat. Biztos vagyok benne, hogy a törvényhozónak nem általában, hanem csak egyes üzleti tevékenységek (például a pénzügyi szolgáltatások) kapcsán kell a jegyzett tőke legkisebb összegét előírnia. Egyebekben a vállalkozókra kell bízni, milyen összeget határoznak meg a társasági szerződésben.

Hasonlóképpen indokolatlan, hogy a cégalapítás kötelező előfeltétele maradjon a közjegyző vagy ügyvéd igénybevétele. Különösen akkor, ha a céget egyszerűsített eljárásban, standardizált létesítő okirat felhasználásával alapítják. Ha indokolt, a tulajdonosok nem mondanak le a jövőben sem a szakszerű jogászi segítségről. A jogalkotói parancs viszont a piacra lépést nehezíti, növelve annak a költségeit. További jó példával szolgál már évek óta Dánia, ahol a társaság alapításáért nem kér pénzt az állam sem illeték, sem költségtérítés formájában. Nálunk egy kft. alapítása – ha arra nem törvényi szerződésminta felhasználásával kerül sor – százezer forintos illeték megfizetésével jár.
A pénzügyi válság világszerte ösztönzőleg hatott az állami túlszabályozás visszametszésére. Magyarországnak is mielőbb lépnie kell az elektronikus perlési szabályok hatálybaléptetése, a végelszámolás időterhének rövidítése terén. Ellenkező esetben a válság vége a céges hétköznapokban a vég kezdetét is jelentheti.

A szerző jogász