A hatósági gázár csapdái

Az elmúlt héten elfogadott új gázpiaci szabályozás várható hatásairól már több cikk is megjelent e lap hasábjain. Mostanra megismerhettük a talán már véglegesnek tekinthető (?) jogszabályszövegeket is, amelyek kétségkívül gyökeresen forgatták fel a gázpiac megszokott rendjét. Az új gázpiaci szabályozás politikai üzenete egyértelmű: „az egyetemes szolgáltatók költséghatékony ellátásának biztosítása”. Mi sem igazolja jobban ennek hangsúlyosságát, minthogy nem kevesebb mint három helyen is megismétli ezt a mondatot a törvény szövege. Csupán zárójelben: nem ez a törvény egyetlen mondata, amelynél megfigyelhetjük a retorikai fokozás jogalkotásban viszonylag ritkán használt irodalmi technikáját. A biztonság kedvéért azt is kétszer tartották megemlítendőnek a honatyák, hogy az egyetemes szolgáltatókra kivetett különadó nem hárítható át a fogyasztókra.

A jogalkotói szándék tehát világos: legyen olcsó az egyetemes (lakossági) gázellátás. Az eszközök is azok: tegyük az ezt meghatározó árelemeket hatósági árassá. Az első ilyen a hazai kitermelésű gáz. Több érv is felhozható a mellett, hogy ennek ára ne az importált orosz gáz árához kötődjön. De az új jogszabály nem mér egyenlően. Úgy tűnik, a hatósági ár bevezetése csupán egy vállalat (a Mol) érdekkörébe eső kitermelésre vonatkozik. Persze lehet azzal érvelni, hogy a többi hazai gáztermelő korábban sem értékesített gázt az egyetemes szolgáltatókat ellátó E.On Földgáz Trade felé, tehát indokolatlan lett volna az ő szabadpiaci szerződéseikbe beavatkozni. De vajon nem éppen azzal mér-e kettős mércével a szabályozás, hogy a felhasználási cél alapján tesz különbséget termelő és termelő között?

A hazai kitermelés hatóságiárasítása azonban nem elég, meg kell regulázni az importot is. Mostantól rendelet határozza meg azt is, hogy a gáznagykereskedőnek milyen áron kell felkínálnia importgázforrásait az egyetemes szolgáltatóknak. Nehéz lenne vitatkozni a politikai szándékkal, hogy amennyiben be lehet hozni Magyarországra az orosz gáznál olcsóbb más gázt, ezt ne vegyék figyelembe az árak kialakításánál. A jogszabály azonban azt is meghatározza, hogy ha olcsóbb az alternatív beszerzés, úgy ennek számított árát 40 százalékos súlylyal kell figyelembe venni. Aki ismeri a magyarországi gázvezeték-hálózat fizikai paramétereit, az könnyen kiszámolhatja, hogy ebben az esetben gyakorlatilag a teljes nyugati irányú fizikai kapacitását arra kell fordítani, hogy azon lakossági szolgáltatás céljára importált gáz érkezzen. Természetesen lehet ez a politikai szándék, de látni kell azt is, hogy ekkor mindenki más — iparvállalatok, erőművek — számára csak a drágább orosz gáz behozatala marad, ami egyértelműen ronthatja versenyképességüket.
A végére hagytam a tőkeköltség problémáját. Az új szabályozás az energiavállalatokra is új profitkorlátokat vezet be. Szemben a szabadpiacon elfogadott átlag 10 százalékos reálhozammal, az egyetemes szolgáltatáshoz kötődő tevékenységeikre 4,5 százalékos reálmegtérülést ismer el. Nem csupán az egyetemes szolgáltatói árrés, de az összes gázpiaci kapcsolódó tevékenység esetére is, ideértve a gáztárolás, -szállítás és -elosztás területeit. Magyarán, ha a megépített gázvezetéken lakossági gáz áramlik, akkor a vezeték üzemeltetője 4,5 százalékos, ha erőművi vagy szabadpiaci, akkor 10 százalékos hozamra számíthat. De ki fog ilyen feltételek mellett infrastruktúrába beruházni, ha a profitkilátásait az határozza meg, ki a használója az általa kiépített rendszernek? Talán ez a legsúlyosabb kérdés, mert új összeköttetések, vezetékek nélkül illúzió azt gondolnunk, hogy Magyarországon hatékony gázpiac alakulhat ki.

A szerző a Force Motrice partnere