Át kell alakítani Kína torz pénzügyi szektorát

Normál időkben az informális pénzügyi piac segíteni tudja a kis- és közepes vállalatokat a továbbjutásban, legutóbb azonban egy dél-kínai körzetben ennek ellenkezőjére adódott példa. A kötöttségek nélkül működő magángazdaságáról híres Csöcsiang tartomány egyik városának, Vencsounak a példája legutóbb azt igazolta, hogy a nem hivatalos pénzügyi piac fölöttébb volatilis és megbízhatatlan. Néhány hitelező a nála elhelyezett nagy összegű betétekkel megszökött, emiatt rendes cégek sora került csődbe, ami óriási zavarokat okozott. A dolgok olyan súlyossá váltak, hogy maga a miniszterelnök, Ven Csia-pao is kénytelen volt a helyszínre látogatni.

Kína hivatalos devizatartalékai nagyjából munkanaponként növekszenek egymilliárd dollárral. Ezt az összeget szinte maradéktalanul amerikai állampapírokba és más nemzetközi eszközökbe fektetik, amelyek minimális hozamot eredményeznek. Ezzel egyidejűleg a kínai banki megtakarítások mintegy 40 százalékát nem helyezik ki hitelek formájában. Ebből arra következtethetnénk, hogy a tőke megtérülése roppant alacsony Kínában. Ez azonban hibás megítélés, mert tanulmányok sora mutatta ki, hogy a befektetett tőke hozama meghaladta a 10 százalékot az 1990-es évek vége óta.

Adódik tehát a kérdés, hogy vajon miért nem támaszkodhatnak a hivatalos pénzügyi szektorra a kínai kis- és közepes vállalatok a napi tevékenységük finanszírozásában. Tegyük nyomban hozzá: ez a finanszírozás más országokban sem könnyű, de a kis- és középvállalati szektor sehol sem találkozik annyi nehézséggel, mint Kínában, ahol az idesorolható cégek finanszírozása csak 10 százalékban származik a bankoktól. A globális átlag ennek legalább a duplája,

ráadásul sehol máshol a világon nincs akkora tőkefelesleg, mint Kínában.

A fő akadályt a helyi kormányzatok jelentik, amelyek a kis- és közepes vállalatokkal versengenek a bankok hiteleiért, emiatt az utóbbiak elkerülhetetlenül kiszorulnak a hivatalos bankszektor szolgáltatásaiból. A helyi igazgatási intézmények banki hitelekre támaszkodnak az infrastruktúra-építés és az ingatlanfejlesztés finanszírozásánál. A kínai központi bank egy idei, év eleji jelentése szerint a kihelyezett hitelek állományának közel egyharmada – 14 ezer milliárd jüan (2200 milliárd dollár) – esik a helyi kormányzatokra. A bankok újonnan folyósított hiteleinek általában 30-40 százaléka megy a kormányzati infrastruktúra-fejlesztési projektekre.

A kis- és közepes vállalati szektor banki finanszírozásának további akadályát a nagy bankok óriási túlsúlyában kell keresni. Az országban folyó hitelezésből a négy legnagyobb pénzintézet 60 százalékkal részesedik. Bár a koncentráció az Egyesült Államokban is előrehaladott, ott mégis van mintegy 18 ezer kereskedelmi bank, helyi takarékszövetkezet, hiteltársulás. Kínában ezzel szemben mindössze 400 kereskedelmi bank, illetve 3000 vidéki és kisvárosi hitelszövetkezet található. Ez azt jelenti, hogy Kínában az átlagos bankméretek nagyobbak, mint az Egyesült Államokban, főleg akkor, ha a viszonyításba bevonjuk a két ország GDP-je közötti különbséget.

A nagy bankok tendenciózusan a nagy cégeknek folyósítanak hiteleket, ezzel a költségeiket is kímélni tudják. Ezt a torzulást a fejlett gazdaságokban azzal mérséklik, hogy a nagyobb hitelezők rugalmas finanszírozási eszközöket kínálnak. Egy kifogástalan törlesztési múltú kisvállalat például nagyobb kölcsönöket is fel tud venni, például valamely nagybank által kibocsátott hitelkártyával. Ez a forma Kínában hiányzik.

Végezetül pedig utalni kell az ország torz pénzügyi rendszerére, amely végső soron éket ver a helyben felhalmozott hatalmas tőketöbbletek és a kkv-szektor törvényes hitelezése közé. Ha megnézzük, mi történik Dél-Kína egyes körzeteiben, akkor azt látjuk, hogy az informális pénzügyi szektor kezd felérni a törvényes banki hálózat méreteihez.

A betétesek számára az informális szektor racionális választásnak látszik. A bankokban elérhető kamatok alacsonyabbak, mint az inflációs ráta, és messze elmaradnak a nem hivatalos pénzügyi szféra által ígért hozamoktól. Ez utóbbi körben természetesen jóval gyakoribbak a csődök, és előfordul, hogy a hitelezők elszelelnek a betétesek pénzével, amint az Vencsouban is történt. E kockázatok ellenére is előnyösebbnek bizonyulhat az informális pénzügyi szektor választása, mint ha a pénzt a bankokban őriznék.

Az utóbbi húsz évben a kínai banki és monetáris hatóságok struccpolitikát folytattak az informális banki szektor megítélésében. Úgy tesznek, mintha szabályoznák a pénzügyi szektort, amíg valami nagyobb probléma fel nem bukkan. Ez a megközelítés azonban nem tartható a végtelenségig, a megváltoztatásához pedig először fel kellene ismerni a törvényes bankszektor elmaradottságát, amelyet sürgősen orvosolni kellene.

A hatóságoknak első lépésként – mint azt számos közgazdász évek óta ajánlja – lehetővé kellene tenniük, hogy a betétek kamatai tükrözzék a befektetés költségeit. Ennek nyomán a normál betétesek ismét a bankokba vinnék a megtakarításaikat, mert a törvényes pénzintézeti szektor lehetővé tenné számukra, hogy részesüljenek az ország fergeteges növekedése által biztosított nyereségből. A rendelkezésükre álló növekvő betétállomány és rugalmas kamatpolitika alapján a bankok könnyebben be tudnák árazni a kockázatokat, és többet tudnának hitelezni a kis- és közepes vállalati szektornak.

Copyright: Project Syndicate, 2011

www.project-syndicate.org