Közbeszerzés? Köszönjük, nem

A vállalatok általában a közbeszerzési eljárások másik oldalán, ajánlattevőként jelennek meg. Egy társaság a hazai jogszabályok szerint csak akkor kerülhet ajánlatkérő pozícióba, ha egy beszerzéshez bizonyos értékhatárokat meghaladó pályázati támogatást nyer. Ez nem magyar sajátosság, a közbeszerzési törvény itt európai uniós irányelvekhez igazodik. Az Új Széchenyi Terv keretében léteznek olyan pályázatok, amelyeknél a támogatás összege elérheti a szóban forgó értékhatárokat, de – mint azt a Magyar Gazdaságfejlesztő Központ adatai is megerősítik – a pályázók elenyésző töredéke él csak a lehetőséggel.

Az érvek meggyőzőek: a közbeszerzés kiírása amellett, hogy lassítja és bonyolultabbá teszi az eljárást, olyan anyagi terheket is jelent, amelyek sokszor összemérhetőek a kiírás vállalásával elnyerhető plusztámogatással. Mindenekelőtt közbeszerzési tanácsadót kell megbízni, aki segíthet abban, hogy a múltban már jól bevált partner legyen a befutó. És biztosra még ekkor sem mehet a pályázat kiírója (és a preferált ajánlattevő), ebben a tekintetben ezek a tenderek különböznek a „klasszikus” önkormányzati vagy állami közbeszerzések némelyikétől.

A céges tapasztalatok – részben az ilyen esetek miatt – nem feltétlenül pozitívak. A közbeszerzés intézménye, mint arra tekintélyes jogászok többször felhívták a figyelmet, egyfajta idegen test a magyar jogrendben. Ha egy társaság ezt az idegenséget ajánlattevőként már érzékelte, akkor nem biztos, hogy ajánlatkérőként is ki akarja próbálni magát.

Nyilván van az a pénz, amiért megéri közbeszerzést kiírni: az összeg az esetek jelentős részében a normál üzletmenet autonómiájának „ára”.