Milliós játékok

Egyértelmű, hogy ilyenkor nem a sport fejlesztése a legfőbb cél egy városvezetés előtt. Végre rájöttek, hogy milliókat nem érdemes úgy szórni, hogy nem térül meg – lehetne levonni a következtetést. De ha eljutunk ide, mégis fel kell tenni a kérdést: díszburkolatot tenni a főterekre megtérülő? Vagy színházakat, könyvtárat, múzeumot fenntartani? Nem az, sőt ezeket talán kevesebben is látogatják, mint egy-egy jó sporteseményt, mégis el lehet képzelni, micsoda (jogos!) felháborodás lenne, ha ezeket akarnák leépíteni.

A sport éppúgy hozzájárulhat a jó közérzethez, mint a szépen felújított utcák, szórakozást és lokálpatrióta identitást is adhat – teljesen elhanyagolni nem szabad. De hol a kompromisszum? Az nyilvánvaló, hogy ha az iskolákban étkezésre nincs pénz, nem a sportra kell költeni. Az is jó, ha néhány helyi cég támogatná a sportot, de a gazdasági racionalitás mostanság nem ezt diktálja. Ám joggal mondhatjuk azt: rendben van, ha egy falu támogatja a focicsapatot, hadd legyen szórakozás, de a nem épp minőségi NB I-ben a kiesés elleni küzdelemhez kellő, nem is alacsony fizetéseket is a város adja? A Bajnokok Ligájára alkalmas stadion állami pénzből kell?

Vagy ott a nagy kérdés: mit finanszírozzanak inkább, azt, hogy sokan tapsoljanak a helyi csapat sikerének, vagy azt, hogy többen menjenek szabadidejükben mozogni? Egyáltalán, a sokakat megmozgató, ám nemzetközileg értékelhetetlen focit vagy más sikeres, de kevesebbeket érdeklő csapatsportot támogassák? Nincsenek egyértelmű válaszok ezekre a kérdésekre. És csak reménykedhetünk, hogy nyáron a londoni eredményekkel sikerülhet néhány céget meggyőzni: igenis jó üzlet lehet piaci alapon is támogatni a sportot.