Pénz nem számít

 Sem a vállalat kitűzött céljairól, sem azok tervezett elérési módjáról nem tudunk semmit, sőt egyelőre még a szolgáltatói márkanevet is homály fedi, s az előhívó számot sem árulták el hivatalosan.

Ami azonban ennél is fontosabb: továbbra is megválaszolatlan kérdés, hogy vajon mi késztette az államot arra, hogy belépjen a mobilpiacra. Mi a magyarázata annak, hogy amikor sorra vetik ki az újabb adókat, amikor minden a költségek lefaragásáról szól, amikor a magán-nyugdíjpénztári vagyont a büdzsé katasztrofális helyzetére hivatkozva államosítják – és még sorolhatnánk a hiány megfékezése érdekében tett, esetenként indokolt, néha érthetetlen lépéseket –, egyszer csak valaki úgy dönt: költsünk el néhány százmilliárdot egy új mobilcég kiépítésére.

Egy valami biztos: a gyors megtérülés nem. Egy szűkülő (de biztosan nem rohamosan növekvő) piacon, melyen ráadásul három, erős pozícióval bíró multi gyűri egymást, ugyanis erre vajmi kevés esély van. Az új szolgáltató abban nem bízhat, hogy a torta növekedésének köszönhetően majd neki is jut egy nagyobb szelet. Ha részesedésre vágyik, azt bizony kemény küzdelemben a meglévő ügyfelek elhódításával szerezheti csak meg, a kényelmes, változást nem igazán kedvelő magyar fogyasztókat ismerve pedig ez nem lesz könnyű feladat.

Egyre gyengébb lábakon álló érv ráadásul a korábban sokat hangoztatott verseny élesítése, s ezáltal az árak leszorítása is, hiszen ennek sokkal egyszerűbb módja lett volna, ha – mondjuk – a kormányzat nem vezeti be a távközlési adót, melyről már elfogadása pillanatában tudni lehetett, hogy a szolgáltatók nem nyelik le.

Persze nem kizárt, hogy a háttérben van valami nagy terv, valami, a közjót szolgáló, felsőbb cél, melyet mi nem láthatunk, s mely mindent megmagyarázna. Ebben azonban már túl sokszor bíztunk.