Mellár: A kormány manőverezése felemészti a tartalékainkat

A konzultáció nemcsak rendjén való, hanem egyenesen dicséretes, figyelembe véve, hogy igen fontos, mindenkit érzékenyen érintő kérdésekről van szó. Amikor azonban alaposabban szemügyre vesszük az újabb konzultáció kérdőívét, hamar rá kell döbbennünk, hogy az így feltett kérdések nem alkalmasak valódi társadalmi vitára. S arra is könnyen rá lehet jönni, hogy mi a valódi célja. Egyfelől az, hogy legitimálja a kormány által tervezett lépéseket, másfelől pedig az Európai Unió felé demonstrálni, hogy a nem szokványos gazdaságpolitikának milyen komoly társadalmi támogatottsága van Magyarországon.

Fordítsuk figyelmünket ez utóbbi momentumra. Pár héttel ezelőtt még az volt a nagy kérdés, hogy megkezdődhet-e a hiteltárgyalás a Nemzetközi Valutaalappal, és hogy befagyasztják-e a kohéziós forrásokat. A kormány akkor igen készségesnek mutatkozott teljesíteni az EU kívánságait, beleértve a fontosnak tartott törvények módosítását is. A Széll Kálmán 2.0 stabilizációs terv pozitív fogadtatása, a zöld jelzés megadása az IMF-tárgyalások megkezdésére és a kohéziós források felszabadítása azonban jelentősen megváltoztatta a magyar kormány hozzáállását.

Ma már arról beszélnek a fő döntéshozók, élén a miniszterelnökkel, hogy mégsem kellene kivezetni a különadókat (az egyik konzultációs kérdés éppen erről szól), hogy talán nem kellene lemondani az MNB-nél a harmadik elnökhelyettes kinevezésének lehetőségéről, és hogy az IMF-hitelek nélkül is képes az ország eleget tenni a kötelezettségeinek. Mindebből jól tetten érhető a magyar kormány taktikája: ügyesen manőverezni az uniós és pénzügyi korlátok között úgy, hogy ez számunkra minél kisebb determinációt jelentsen.

Ennek érdekében, ha a szükség úgy hozza, akár vissza is lehet lépni egyes területeken, de azonnal ellentámadni és visszaszerezni a pozíciókat, amikor a kényszerek szorítása lazul. S ha ebből az aspektusból tekintjük az elmúlt két esztendő kormányzati döntéseit, akkor akár mesterinek is értékelhetjük. Csakhogy a rövid távú, ügyes manőverezés hosszú távra nem ad semmi többletet, sőt felemészti a tartalékainkat is.
A kormányfő most abban bízik, hogy jövő márciusra már egyenesbe kerülhet az ország gazdaságilag, mert megszűnik velünk szemben a túlzottdeficit-eljárás, és a jegybank elnökének mandátuma is lejár (tehát új finanszírozási források nyílnak meg).

Addig pedig még IMF-hitel nélkül is kitartanak a meglévő forrásaink. S ha a külföldi vállalkozásokat ki tudjuk szorítani és helyettesíteni hazai tulajdoni többségűekkel, valamint ha a külső adósságterhet valamiképpen enyhíteni tudjuk, akkor a jövedelemkiáramlás jelentősen mérséklődni fog, tehát egyenesbe kerülhet gazdaságilag az ország.

A probléma azonban ennél összetettebb, mert a magyar gazdasággal nem csak az a baj, hogy jelentős jövedelmeket szivattyúznak ki a külföldiek, hanem az is, hogy a hazai tulajdontöbbségű vállalkozások alacsony technikai színvonalon termelnek, igen gyenge nemzetközi versenyképességgel és krónikus tőkehiánnyal. A belső piacok és a hazai termelés még azokon a területeken sem lett megszervezve, ahol komparatív előnyünk lett volna (mezőgazdaság, élelmiszer-gazdaság, megújuló energia).

Vagyis nem lehet a magyar gazdaságot konszolidálni a külföldi tőkével, az EU-val, az IMF-fel és nemzetközi pénzügyi körökkel való kiegyezés nélkül. Ehhez a kiegyezéshez azonban nem segít hozzá bennünket a hintapolitika, mert ez a megbízhatóságunkat gyengíti. S minél később történik meg a kiegyezés, annál többe kerül nekünk a szabadságharcos időszak finanszírozása és az elkerülhetetlenül bekövetkező békekötés költsége. Hogy mekkora költségekről van szó, abból majd ízelítőt kaphatunk, ha a nemzeti konzultáció eredményeként fennmaradnak a rendkívüli adók, és a piac ennek alapján beárazza a hazai fizetőeszközünket.