Megtörni az ördögi kört

Növekedés nélkül azonban – hiába minden intézkedés – nem várható a munkahelyek számának növekedése. Nem lehet azzal megvádolni a kormányt, hogy hivatalba lépése óta tétlenkedett a munka világát átalakító intézkedések meghozatalával. Annyi változtatást hajtott végre ezen a területen, amennyit talán előtte egyik kabinet sem – kivéve talán az Antall-kormányt. A már kétségkívül vén, nehézkes járású dinoszaurusszá vált Munka törvénykönyvének átszabását régóta sürgették a munkaadók, és érthető lelkesedéssel fogadták a kormány szándékát a teljesen új munkajogi kódex megalkotására. Érthető az is, hogy a szakszervezetek gyanakvással vették kézbe az anyagot, majd látva annak felvetéseit riadót fújtak.

Akadtak azért pillanatok, amikor munkáltató és munkavállaló közös platformon találta magát. A régi Országos Érdekegyeztető Tanács két oldala mindvégig egyetértett abban az alaptételben, hogy gazdasági növekedés és költségvetési konszolidáció hosszabb távon nem érhető el a foglalkoztatás növelése nélkül. A kormány minden fórumon osztotta ezt a nézetet, talán azzal a hangsúlykülönbséggel, hogy ők a foglalkoztatásbővüléstől várták a növekedést. Új munkahelyek azonban nem teremnek a megrendelés ígérete nélkül.

A kormány egyébként is sok szempontból kettős politikát folytatott. A munkaadóknak kétségkívül előnyösebb – bár később sokat puhult – törvény megalkotásával egyidőben egy sor olyan intézkedést hozott, amely hosszú időre zárójelbe tette a foglalkoztatás bővülését. Bevezette az egykulcsos adórendszert, amelyről korábban évekig unos-untalan azt állították: felpörgeti a fogyasztást, és ezen keresztül munkahelyeket teremt. A tétel mára egyértelműen megdőlt.

A balul elsült kísérlet okozta hiány pótlására – és részben a már korábban meglévő egyensúlytalanság kezelésére – unortodoxnak hívott adók, illetékek, terhek sorát vetette ki a kormány, majd a végén elvárt béremelést vezetett be, amelynek GDP-növekedés formájában nem volt fedezete. Lépéseivel jelentősen aláásta a kiszámíthatóságot, elkedvetlenítette a vállalkozásokat, és még tovább gyengítette a lakossági fogyasztást. A vállalkozások így nem teremtenek új munkahelyeket, néhány kivételesen szerencsés cégtől eltekintve. A versenyszférában alkalmazásban állók létszámának csökkenését pedig nem képes ellensúlyozni az egy órát dolgozó „foglalkoztatottak”, a közmunkások növekvő tábora. Vagyis amit a kormány nappal épített a munka várán, azt éjjel maga rombolta le.

Hosszú időnek kellett eltelnie, mire eljutott a kormányzat a nemrégiben Orbán Viktor által beterjesztett javaslatcsomagig, amely célzott és nagyarányú támogatások sorát helyezi kilátásba a fiatalokat, kismamákat, időseket vagy szakképzetleneket és tartós munkanélkülieket alkalmazni hajlandó munkaadóknak. A mindenképpen üdvözlendő intézkedéscsomag az eddigi irányvonal módosulását jelzi: a szabályozási környezet teljes átszabása, a munka világának rugalmasabbá tétele, a szociális járandóságok és a nyugdíjellátás rendszerének kíméletlen átalakítása után jöhetnek a kedvezmények.

Ez végre olyan lépés, amelyet munkaadók, munkavállalók egyaránt üdvözölhetnek, ám felvet néhány komoly kérdést, amelynek megválaszolását a jövőre kell hagynunk. Lesz-e olyan költségvetés, amely képes nélkülözni a cél érdekében elengedett forintokat? Nem a foglalkoztatást más módon rontó, bevételnövelő lépésekkel akarják-e azt pótolni? És végül a legfontosabb: lesz olyan kiszámítható, hiteles gazdaságpolitika, amely a magyar gazdaság lassan lefulladó motorját újra beindítja, és képes azt – amennyire ez manapság lehetséges – a recesszió irányából a növekedés felé kormányozni? A kedvezmények sora ugyanis drága kísérlet, és önmagában nem elég. Fogyasztásbővülés, -növekedés nélkül a foglalkoztatás felfutása továbbra is csak ábránd marad.