A gyártás jövője: körforgalomba torkollik az egyirányú utca

Aki a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jövő trendjei iránt érdeklődik, januárban sohasem hagyja ki a Világgazdasági Fórumról szóló tudósításokat. Közgazdászok, politikusok, vállalatvezetők, környezetvédők, újságírók gyűlnek össze ilyenkor Davosban, hogy megosszák véleményüket egymással és a közönséggel. Az ilyen alkalmak egyike volt az a január 17-i panelbeszélgetés, amelynek a címe The return of manufacturing, és amelyen politikusok és cégvezetők mondták el, milyen paradigmaváltás zajlik napjainkban a gyártás területén.

Nem véletlenül emlegetünk paradigmaváltást, hiszen a globális kondíciók széles körének gyakorlatilag egyidejű megváltozása következtében – ahogy mondani szokás – semmi sincs úgy, ahogy volt. Nem is olyan régen a gyártó cégek első számú szempontja a munkaerőköltség optimalizálása volt: ahol a legkevesebbet kellett fizetni a dolgozóknak, ott állították elő termékeiket a világ minden részéből odaszállított alapanyagokból, az értékesítést követően pedig a termék és a gyártó útjai lényegében elváltak egymástól. A gyártók nem aggódtak a források szűkössége miatt, nem méregették az ökológiai lábnyomukat, az újrahasznosítás gondolatát legtöbbször elhessegették maguktól, a geopolitikai feszültségeket pedig sikeresen távol tartották ellátási láncoktól. Röviden: a gyártás egyirányú folyamat volt, a körforgásos gazdaság manapság sokat hangoztatott követelményei mögött nem volt széles körű társadalmi konszenzus.

Ez a világrend alapjaiban változott meg. A járvány, a Szuezi-csatornában elakadt teherhajó megmutatta, hogy gazdaságunk sokkal sérülékenyebb, amint azt gondoltuk. 

 Az újrafelhasználás kapcsán pedig elegendő, ha a föld lítiumkészletének szűkösségére utalunk: az akkumulátorgyártást – ahogy más iparágakat – csak körforgásos alapon lehet megtervezni, újraalkotni.

Egy zöldmezős beruházás ma már elképzelhetetlen anélkül, hogy a valós folyamatokat egy digitális máson szimulálnánk, tesztelnénk és optimalizálnánk. A digitális iker valódi „poster child” a jelenleg zajló ipari forradalomban: azt a követelményt jeleníti meg, hogy kapcsolatot kell teremtenünk a digitális világ és a gyárak, a robotok, az infrastruktúrák valós világa között.

A körforgásos gazdaságban a munkaerőköltség-optimalizálás hátrébb szorul a célkitűzések hierarchiájában. 

 A technológia ebben is segít: nem csupán a 21. század igényeinek való megfelelést, mint például a reziliencia, az ökoszisztémák felépítését támogatja, de stabil, a munkavállalók számára is kiszámítható alapokat és jövőt biztosít. Jó példa erre Szingapúr, amelynek a gazdasága az általános vélekedéssel szemben nem a pénzügyi szolgáltatásokon és a turizmuson nyugszik. Míg az utóbbi két ágazat a GDP 15, illetve 3 százalékát adja, addig a fejlett gyártás – kis munkaerő-igényű, de high-tech iparágak, mint a félvezetőgyártás, a nanotechnológia, a gyógyszergyártás vagy a légiipar – részesedése eléri a 22 százalékot. Szingapúr példájából is nyilvánvaló: az ipar 4.0 lényege már nem az olcsó munkaerő utáni globális hajsza, hanem a tehetségek megtalálása, megtartása és a meglévő kapacitás „újrafelhasználása”, azaz a folyamatos képzés, az életen át tartó tanulás. Ez természetesen a globalizáció–protekcionizmus ellentétet is új megvilágításba helyezi.

 A világ jó néhány gyára közül jelenleg csupán körülbelül 132 felel meg – a Világgazdasági Fórum mércéjével is – a körforgásos gazdaság koncepciójából eredő legmagasabb elvárásoknak: ezek a Global Lighthouse Network tagjai. Ha a jövőért felelősséget érző és viselő véleményformálók, illetve döntéshozók – köztük a gyártók és a gazdaságpolitika irányítói – összefognak, ez a szám a következő években exponenciális növekedésnek indulhat. Remélhetőleg e listára hazai gyár(ak) is felkerülnek mint a digitalizáció, a fenntarthatóság mintapéldai.