Könnyű és minimális kockázat: bankkártya-hamisítás, adatlopás

 A veszélynek hitelkártyák és betéti (csekk-) kártyák tulajdonosai egyaránt ki vannak téve. Az adatokat továbbra is többnyire bevásárló-központokban, vendéglátó helyeken vagy benzinkutaknál végzett vásárlás során, esetleg számítógépek feltörésével csenik el. Emellett továbbra is működnek azok a trükkök, amikor feltűnést nem okozó – a kártya adatainak leolvasására alkalmas – előtéteket szerelnek a bankjegykiadó automatára, egy – a PIN-kód kilesésére alkalmas – miniatűr kamerával egyetemben.

A megszerzett adatokat az interneten kínálják fel, gyakorta csak időlegesen elérhető web-helyeken. Az adatok és esetenként a használatukhoz tartózó, tökéletes kártya-hamisítványok eladása bevett árfolyamok szerint megy végbe. A Hamburgban megjelenő Der Spiegel – rendőrségi forrásokra hivatkozva – ismertet eseteket, amikor például egy kártyaszámért, az érvényességi dátumért és a PIN-kódért együtt kértek öt dollárt, a minimális megrendelésnek azonban el kellett érnie a 300 dollárt.

Más esetekben kezdők számára ajánlottak, hasonló bevezető árat, komplett csomagokra, amelynek része volt egy kártya-olvasó és író berendezés, továbbá bizonyos számú nyers kártya, és hozzá egy nemzetközi hitelkártya társaság egy „érvényes” kártyája. Az árak azonban az eljárás bonyolultságával és az átadott adatok minőségével együtt gyorsan emelkednek.

A német lap utal egy esetre, amikor egy amerikai nagybanki - Citi-bank - számlán lévő, 12 ezer dolláros összeg felvehetőségéért 850 dollárt kértek.
A profik időnként adnak 24 órás garanciát, ha nem működik a dolog, akkor visszacserélik a kártyát és az adatokat. Az eszközöket gyakorta hamis névre megnyitott postai levél- vagy csomagfiókok címére adják fel. A német rendőrségi egyik nagy fogása az volt, amikor egy ázsiai banda jól megjelenésű – akár gazdagnak is vélhető – hölgyeket hozatott otthonról, akik sorra járták a luxus-áruházakat és üzleteket, ahol különlegesen drága – több ezer eurós – fogyasztási cikkeket vásároltak, és így utaztak városról-városra, természetesen mindig egy banda-tag távoli felügyelete mellett.

A vásárolt, eredeti luxusjavakat odahaza adták el. Az adott üzletágban tevékenykedőket azzal tudták lefülelni, hogy a bankkártya-társaságok elkezdték számítógépes eszközökkel figyelni a szokatlan számlamozgást, és egy-egy kiugróan nagy összegű fizetésnél felhívták a kártya eredeti tulajdonosát. A rendőrség azonban gyakorta csak az eladósodott, kiszolgáltatott vagy megzsarolható hölgyeket tudja elkapni, a háttérben – többnyire külföldön – megbúvó értelmi szerzők általában el tudnak tűnni. A bankok vagy kártya-társaságok – verseny-szempontokra hivatkozva – általában elzárkóznak a bajok valós mértékének feltárásától.