BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó idők gazdagoknak - A vagyon villámgyors növelésének módja

Több mint 280 milliárd euró, tízegynéhány család és többtucatnyi sikerember. A manager magazin lengyel kiadása második alkalommal állította össze Kelet- és Dél-Európa leggazdagabbjainak listáját. Ha az egyetlen kritérium a leggazdagabbak vagyonának az értéke lenne, az első húsz helyen orosz és ukrán nevek állnának.

Egy év alatt a két ország legtehetősebbjeinek vagyona több tízmilliárd euróval nőtt, és most csak a leggazdagabb tíz-tíz személyről beszélünk mindkét államban. Tegyük hozzá, ha ezeket az öszszegeket átszámítanánk dollárra, az ugrás még nagyobb lenne. A cél azonban nem csak a tiszta, számszerű listázás volt, ugyanis az üzleti élet egész Kelet-Közép-Európában virágzik (ezalól jelenleg Magyarország a kivétel – a szerk.).

Ennek eredményeként a vagyonok nem csupán azáltal nőnek, hogy az oligarchák sok millió hordó olajon és fémbányákon ülve várják, hogy emelkedjen azok értéke, az üzletet irányítók Peter Drucker és Philip Kotler (amerikai marketingguruk) munkáiból tanulva szereztek hatalmas összegeket.

E nélkül a tudás nélkül nem jöttek volna létre azok a bankok és alapok, amelyek egyre keményebben rivalizálnak a nagy korporációkkal (Getin Holding SA, amelyet Leszek Czarnecki irányít vagy az OTP, amelyet Csányi Sándor vezet), nem alakultak volna ki azok a cégek, amelyek a modern technológiákba invesztálnak (Széles Gábor Videotonja vagy az ITI Holding, amelynek társtulajdonosa Jan Wejchert).
 
Óriási a vállalkozó kedv, és ezzel arányosan növekszik a leggazdagabbak vagyona, amint azt a Boston Consulting Group (BCG) kutatásai is bizonyítják. Ennek ellenére még hatalmas a távolság a világelsőkhöz képest, de nincs ok a szégyenkezésre.

Lengyelországban a gazdag emberek száma húszszázalékos tempóval bővül – ez az egyik leggyorsabb ütem a világon.

Így aztán semmi különös nincs abban, hogy mind gyakrabban hallani lengyel szót a legexkluzívabb szállodákban, és hogy az elit butikok méretre szabott ruhát készítenek a lengyel üzleti élet vezetői számára, akik a külföldi találkozókról magánrepülőgépekkel térnek haza. Néhány évvel ezelőtt mindezt csak filmekből ismertük , mára azonban valósággá vált – és ez még csak a kezdet. Energiával telt emberekből nincs hiány, az Európai Unió pedig kinyújtja számukra segítő kezét, és milliárdos támogatásokat ad. Zsíros évek várnak ránk, ugyanis minél több vagyonos ember van, annál jobban élnek a többiek is. 

Lengyelország (milliárd euró)

1. Leszek Czarnecki 2,40

2. Michal Solowow 1,40

3. Roman Karkosik 1,23

4. Ryszard Krauze 0,97

5. Boguslav Cupial 0,96

A leggazdagabbak vagyona Kínában, Brazíliában és Kelet-Közép-Európában növekszik a leggyorsabban. Irigyelhetik tőlük a vállalkozó kedvet a gazdag régi uniós országok lakosai. A távolság egyre nagyobb ütemben csökken köztük.




Mi a módja a vagyon villámgyors növelésének?

Földet kell vásárolni egy az Európai Unióba tartó országban. A telkekkel való kereskedelem, valamint a lakás- és házépítés 30-40 százalékos hasznot garantál egy év alatt. Az esztendők során a profit több száz százalékos is lehet. Ilyen jövedelmezőséget egyetlen más üzlet sem kínál. Amikor valóban nagy pénzek kerülnek játékba, a leggazdagabb üzletemberek listáján igazán imponáló ugrások történnek. Így aztán az ingatlanfejlesztési ágazatban teljesen új nevek bukkantak fel. Lengyelországban az építőiparban Ryszard Krauze, Leszek Czarnecki és Jan Kulczik a meghatározó. Az összeállításban szereplő további 12 államból szintén nem hiányoznak az ingatlanosok.

Az orosz Roman Abramovics, a horvát Vjekoslav Gucic, a cseh Pawel Tykacz, a magyar Demján Sándor és a román Miculov testvérek is ebben az ágazatban utaznak.
Kifizetődő, hiszen valamennyien hatalmas pénzeket kerestek az őrült iramban emelkedő ingatlanárakon és a nagyvárosok központjában emelt irodaházak bérbeadásán.


2001 és 2006 között Közép-Európa és ezen belül is négy állam: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia mondhatta el magáról, hogy leggazdagabbjaik egyben a legnagyobb vagyonnövekedést (mintegy 20 százalékot) könyvelhették el.



A Boston Consulting Group jelentése szerint csak Kína (23,4) és Brazília (22,4 százalék) előzte meg őket.

Ugyanakkor ha a leggazdagabbakkal vetjük össze az itteni pénzmágnásokat, azt látjuk, hogy a listavezető Warren Buffett számláján több mint 40 milliárd euró található, a legvagyonosabb lengyel, Leszek Czarnecki „csak” 2,4 milliárd euróval rendelkezik, a leggazdagabb magyar pedig – Demján Sándor – kb. 1,2 milliárd eurós vagyont mondhat magáénak.



Van hova fejlődni

A BCG jelentése szerint a milliárdosok vagyona összességében 33,2 billió dollárt tesz ki a világon, vagyis a globális aktívák egyharmadát. Ugyanakkor megnyugtató, hogy nem csak ők gazdagodtak az elmúlt években, legalábbis 2001–2006 között. 2006-ban – helyi valutában számolva – hét és fél százalékkel nőtt a világ összes lakosa vagyonának értéke. Az USA és Kanada halmozta fel a legnagyobb gazdagságot, 36,2 billió dollárt, a második helyen található Európa 33 billióval, míg az összes vagyon csaknem 98 billió dollár volt a világon. (A tavalyi és az idei év kicsit összekuszálta ezt a zavartalan képet – a szerk.)
 
A gazdagok legnagyobb találkozóhelye továbbra is az Egyesült Államok (utána Japán következik, majd Nagy-Britannia, Németország és Kína), de könnyen találkozhatunk az utcán milliomosokkal a kisebb területű, ám roppant vagyonos országokban, így az Arab Emírségekben és Svájcban, ahol az összlakosság 6,1 százalékát adják.

Ami Kelet-Közép-Európát illeti, a legnagyobb vagyonok orosz kézben vannak, az első tíz 147,4 milliárd eurónyi vagyont mondhat magáénak.

Őket követik a török, az ukrán, a cseh és a román gazdagok.

Lengyelország a hatodik helyen áll a tíz legvagyonosabbal, nekik összesen 10,92 milliárd eurójuk van számlán vagy egyebütt. Ez a bruttó nemzeti össztermék 2,6 százalékát teszi ki.

Hasonlóan alacsony mutatójú Magyarország is. A legnagyobb az arány Szerbiában, ahol a GDP 14,7 százalékának megfelelő vagyonnal rendelkeznek a leggazdagabbak, viszont ott a bruttó nemzeti össztermék igen alacsony, 37,45 milliárd euró.

A „legszegényebb” gazdagok Észtországban vannak, az első tíz összesen 1,35 milliárd eurót gyűjtött össze. Hárman közülük a Tallink nevű komptársaság társtulajdonosai.

A cikk teljes terjedelemben a manager magazin júliusi számában olvasható

2. Michal Solowow 1,40

3. Roman Karkosik 1,23

4. Ryszard Krauze 0,97

5. Boguslav Cupial 0,96

Csehország (milliárd euró) A kuponos privatizáció, amely Csehországot a 90-es években jellemezte, változatlanul a legfontosabb forrása a mai vagyonoknak. Ugyanakkor a cseh milliomosok között megjelentek olyanok is, akik a saját vállalkozásukból gazdagodtak meg, például vízi erőművekből.

1. Petr Kellner 6,00

2. Andrej Babiš 2,40

3. Pavel Tykač 1,32

4. Karel Komárek 1,04

5. David Beran 0,88

Szlovákia (milliárd euró) Az ország rekordtempóban zárkózik föl gazdagabb szomszédjaihoz. Egyrészt mágnesként vonzza a külföldi beruházásokat, másrészt az ottani üzletemberek egyre nagyobb lendülettel intézik az ügyeiket – külföldön is.

1. Jozef Tkáč 1,00

2. Milan Filo 0,80

3. Martin Kúšik 0,44

4. Ivan Jakabovič 0,40

5. Ivan Kmotrik 0,40

Oroszország (milliárd euró) Keleten évek óta változatlan az eurómilliárdok megszerzésének módszere: először nyerd el, majd tartsd meg a hatalom jóindulatát, utána folytass igen szerteágazó és bonyolult üzleteket nyersanyagokkal. Oroszország (milliárd euró)

1. Oleg Gyeripaszka 26,80

2. Roman Abramovics 15,40

3. Vlagyimir Liszin 14,70

4. Mihail Fridman 14,70

5. Alekszej Mordasov 14,70

Románia (milliárd euró) A média az, amit a román üzletemberek a legjobban szeretnek. Az első tíz leggazdagabból öten is a sajtóba vagy a televízióba invesztálnak.

1. Dino Patriciu 2,19

2. Gigi Becali 1,97

3. Ion Tiriac 1,57

4. Sorin Ovidiu Vintu 1,51

5. Ioan és Viorel Micula 1,38

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.