BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ki, mennyit kapjon? Heves vita volt a büdzsé minisztériumi pénzeiről

Heves viták övezték a jövő hét elején a T. Ház elé kerülő 2009-es költségvetési törvényjavaslat elkészítését, legalábbis erre utalnak azok a Világgazdaság birtokában lévő dokumentumok, amelyek az utóbbi hetekben születtek.

A különböző tárcák és a Pénzügyminisztérium (PM) közötti egyeztetésekről szóló feljegyzések tanúsága szerint a fejezetek összesen több mint 400 milliárd forintnyi támogatási többletet igyekeztek kiharcolni maguknak.

A minisztériumi igények lapunk számítása szerint úgy is elérik a 395 milliárd forintot, hogy ebben nem szerepel az Igazságügyi és Rendészeti (IRM), a Szociális és Munkaügyi, valamint az Egészségügyi Minisztérium követelése, ahogy a Miniszterelnöki Hivatalé (MeH) sem. Szintén nem része ennek az összegnek a PM finanszírozásának jövő évi alakulása.

Bár a részletes költségvetési adatok egyelőre nem nyilvánosak, az már tudható, hogy a minisztériumok többsége – előzetes hírek szerint a MeH és a Külügyminisztérium kivételével – nominálisan is kevesebbet kap a 2008-as finanszírozásnál, ez a jövő évi 4,3 százalékra tervezett inflációt is figyelembe véve már komoly érvágás.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.