Pártok felett: ritka eset

Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy sok országban ne lenne nagyon is jól ismert – bár kétségtelenül ritkán alkalmazott – formája ez a végrehajtói hatalom gyakorlásának. Igaz, általában rövid időre és csak jobb megoldás híján nyúlnak a szakértőnek tekintett, politikailag többé-kevésbé független kormányfő által vezetett kabinet eszközéhez.

Csehországban az 1997-es politikai és gazdasági válság kényszerítette rá Václav Havel köztársasági elnököt a pártok felett álló Josev Tosovsky jegybankelnök miniszterelnöki kinevezésére. Elődje, Václav Klaus egy pártfinanszírozási botrányba bukott bele, és Havel ügyvezető jellegű kabinet összeállításával bízta meg a jó nevű bankárt. Tosovsky piacbarát reformokat igyekezett elindítani, ám ezek egy részét utódja, az 1998-as választásokon győztes szociáldemokrata párt leállította. Tosovsky abban az évben visszatért a központi bank élére, majd a jegybankok bankjának nevezett bázeli BIS-nél folytatta pályafutását.

Romániában szintén a jegybank elismert vezetője, Mugur Isarescu lett az átmeneti szakértői kormány vezetője 1999-ben. Ő indította el azokat a gazdasági reformokat, amelyek az ország elmúlt évekbeli sikereit megalapozták. Mandátumának lejárta után Isarescu elindult az elnökválasztáson, de alig 9 százaléknyi szavazatot kapott. Így visszatért a jegybank élére, amelyet máig irányít.

A szakértői kormányok Európa-bajnoka Finnország, ahol a második világháború óta hétszer kellett ilyet kinevezni a pártok megosztottságából eredő belpolitikai patthelyzet miatt – igaz, utoljára a hetvenes évek közepén. Portugáliában ekkortájt a salazari diktatúrából a demokráciába való átmenet levezénylését bízták négyszer is pártoktól független miniszterelnökre. Görögországban 1989-ben a PASZOK és az Új Demokrácia szembenállása bénította meg a parlament működését, itt is egy politika felett álló személyiséget bíztak meg kormányalakítással. Joannisz Grivasz, a legfelsőbb bíróság elnöke azt követően mondott le, hogy az új választások után ismét patthelyzet alakult ki a törvényhozásban – ezt végül egy nagykoalícióval sikerült feloldani.

Olaszországban a kilencvenes években kétszer is szakértői kormány alakult. Először a később államelnökké választott Carlo Azeglio Ciampi jegybankár vezetésével, másodszor viszont egy olyan politikus került a kormányrúdhoz Lamberto Dini személyében, aki a bal- és a jobboldal számára egyaránt elfogadható volt, bár eleinte Silvio Berlusconi, később pedig inkább Romano Prodi emberének számított. Az ő kabinetje már inkább csak a nevében volt technokrata.