BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jövő gazdasági vezetőiben él a versenyszellem

Sok valódi vállalatvezetővel ellentétben nem harctérként, hanem igazi nemes versenyterepként értelmezte a képzeletbeli világ – Moan és Ursia – piacát a győztes középiskolás diák a Szegedi Tudományegyetem formabontó országos online tanulmányi versenyén.

A rendhagyó szerepjátékban résztvevő dobogósok mentalitásával a való életben csökkenteni lehetne a különbséget a hazai és a nemzetközi gazdasági viszonyok között.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar által 2008. novemberben meghirdetett kétfordulós tanulmányi verseny célja az volt, hogy a középiskolás versenyzők a megadott információk alapján életszerű döntéseket hozzanak, és minél nagyobb profitot szerezzenek egy fantáziakontinensen található két ország, Moan és Ursia piacán.

A rendhagyó szerepjátékban legjobban teljesítő „vállalatvezetők” 2008. december 15-én a Gazdaságtudományi Kar nyílt napján a második fordulóban mérkőzhettek meg a fődíjért.

A több mint harminc elképzelés közül a zsűri Kazinczi Lilla, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium diákjának fantáziacégét értékelte a legjobbnak, aki több szempontból is versenytársai fölé emelkedett. A nyertes pályázó ugyanis kiválasztott termékével, a bonbonnal széles vásárlói réteget tudott megcélozni, és minden egyes döntése igazodott a virtuális piac igényeihez. Hosszú távú üzleti stratégiájában a dinamikus növekedésre és a stabilitásra egyaránt nagy hangsúlyt fektetett, de a zsűri szerint pályázatában a legkiemelkedőbb, hogy a piacot nem egy harctérként értelmezte, hanem egy igazi nemes versenyterepként, ahol a versenytársakat felülmúlni kell, és adott esetben tanulni tőlük.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.