BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljes a káosz Görögországban

A görög kormány beperlésére bátorítja azon tagjait az athéni kereskedelmi vállalkozások szövetsége, akiknek az üzlete áldozatul esett a keddre virradó éjjel a főváros utcáin tomboló randalírozóknak.

A három napja tartó zavargások eddigi csúcspontjaként hétfő estétől kezdve az athéni utcákon törő-zúzó (főleg diákokból álló) tömeg mintegy kétszáz üzletet és ötven bankfiókot rongált meg, húsz épületet és sok autót is felgyújtottak, barikádokat emeltek és lángba borították a 3,5 milliós metropolisz egyik központi terén elhelyezett húszméteres karácsonyfát. A második legnagyobb görög városban, Szalonikiben körülbelül száz bolt látta kárát a feldühödött fiatalok őrjöngésének, de zavargásokról és üzletek fosztogatásáról érkeztek jelentések tucatnyi más városból és Kréta illetve Korfu szigetéről is.

A görög központi bank 12 hónapos türelmi időt jelentett be a zavargások során megsérült üzletek tulajdonosai által felvett hitelek visszafizetésére. Ma általános sztrájk is lesz Görögországban, a Malév is törölte mai athéni járatait.

A zavargások azt követően törtek ki, hogy – máig tisztázatlan körülmények között – a rendőrök szombat este lelőttek egy 15 éves diákot, aki állítólag társaival együtt köveket dobált egy karhatalmi autó felé. Az események eszkalálódása azonban arra világít rá, hogy a mélyben sokkal súlyosabb okok húzódnak meg. A mindössze egy fős parlamenti többséggel rendelkező kormány rendkívül népszerűtlen a gyakori korrupciós botrányok, az elmúlt hónapok áremelkedései fényében egyre alacsonyabbnak érzett fizetések és a válság miatt megkezdődött elbocsátások miatt. Georgiosz Papandreu ellenzéki szocialista vezér a kormány lemondását és előrehozott választások kiírását követeli, mondván, a kabinet nem tudja megvédeni az állampolgárokat a randalírozóktól, sőt, erélytelen fellépésével tovább bátorítja őket. A rendőrség egyes helyeken ugyan könnygázt vetett be, másutt azonban tétlen szemlélője maradt az eseményeknek.

A zavargások kedden este ismét kiújultak, immár a negyedik egymást követő napon. A rendőrség könnygázt vetett be a parlament előtt köveket hajigáló tüntetőkkel szemben és körbevette az épületet. Összecsapások alakultak ki a szombaton lelőtt diák temetésén is. Az ellenzéki szocialisták békésnek hirdetett tüntetésen tiltakoztak az erőszak ellen.


 

A kormány a tinédzser halálának gyors kivizsgálását ígérte, egyúttal azonban a zavargások kíméletlen letörését is kilátásba helyezte. „Senkinek nincs joga arra, hogy ezt a tragikus esetet a nyers erőszak igazolására használja” – szögezte le Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök. A 15 éves diák a belügyminisztérium szerint azt követően halt meg, hogy egy harmincfős banda megtámadott egy rendőrautót Athén Exarhia nevű negyedében. Az autóban lévő két rendőr kiszállt, majd miután újra megtámadták őket, egyikőjük háromszor rálőtt a fiúra, aki belehalt sérüléseibe. A rendőr ellen gyilkosság és jogtalan fegyverhasználat gyanújával indult eljárás, társát bűnrészességgel vádolják.

Az incidens után Prokopisz Pavlopulosz belügyminiszter felajánlotta lemondását, de a kormányfő nem fogadta el azt. A mai temetés kapcsán a görög felsőoktatási intézményekben tanítási szünetet rendeltek el. Az egyetemi oktatók háromnapos sztrájkra hívtak fel. A legnagyobb szakszervezetek már korábban általános sztrájkot hirdettek szerdára a kormány gazdaságpolitikája elleni tiltakozásul.

Az utcai összecsapások nem ritkák Görögországban a diákok, az őket felheccelő anarchista, kommunista és egyéb szélsőbaloldali csoportok, illetve a rendőrség között. A mostani zavargások azonban páratlanok a demokrácia hetvenes évekbeli helyreállítása óta. A diákok és az egyetemi oktatók mostani követelései között szerepel az oktatásra fordított állami kiadások emelése, illetve az, hogy a kormány álljon el a magánfőiskolák elismerésének tervétől.


 

A négy és fél éve kormányzó Új Demokrácia jobbközép tömörülés népszerűsége szeptember óta zuhant mélypontra, amikor a kabinet új adókat vezetett be az osztalékjövedelemre, a részvényopciókra, az önfoglalkoztatókra és a kisvállalkozásokra. Papandreu ellenzéki Pánhellén Szocialista Mozgalma (amely a nyolcvanas és a kilencvenes évek zömében kormányon volt) a közvélemény-kutatásokban nyolc év óta először került az élre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.