A lakosság nyugalmának megőrzéséhez a kormány is hozzájárult - Tanulságok a válságból

A tanulságok közül a Neue Zürcher kiemeli azt, amelyik rámutat, hogy az előállt súlyos zavarok nemcsak a bankok és a szabályozó hatóságok számára jelenteken fájdalmas tapasztalatokat.

Legalább ennyire érintve vannak a közgazdaságtan művelői is, akik számára az okoz traumatikus élményt, hogy nem látták előre a bekövetkező eseményeket. Az elkészített tanulmányok szerzői nem vizsgálták a válság amerikai eredetét és ottani, obskúrus körülményeit, csupán a svájci mikrokozmoszban jelentkező hatásokkal foglalkoztak, és ebben a körben kerestek ésszerű védelmet hasonló esetek megismétlődése ellen.

Az egyik szerző a bizalom alig megragadható fogalmát elemezte, és rámutatott, hogy milyen súlyos következményekkel jár, ha a háztartások nem hisznek a bankok által kínált befektetési sémákban, és emiatt csak kockázati felár ellenében engedik át a pénzüket. Hasonlóképpen kérnek kockázati felárat a bankok a saját ügyfeleiktől, így az egész gazdaság belecsúszik a likviditási csapdába. Ez utóbbi nagyrészt hatástalanítja a monetáris politikát, így nem marad más hátra, mint fiskális eszközökkel pénzhez kell juttatni a háztartásokat és a vállalatokat. Egy hasonló amerikai program a tavalyi első félévben azonban nem hozta meg a várt keresletélénkülést, mert az adófizetők egyszerűen félretették a kiutalt pénzt. Ilyen helyzetben maga a kormány kénytelen ésszerű kiadások révén hozzáfogni a bizalom lassú és fokozatos újraépítéséhez. Mint több oktató is rámutatott, Svájcban a lakosság – pontosabban a kisbefektetők – türelme és fegyelmezettsége mentette meg a bankokat attól hogy megrohanják őket a betétesek.

A lakosság nyugalmának megőrzéséhez a kormány is hozzájárult, a bankok adósságaiért ígért garanciákkal. A szerzők szerint azonban ez utóbbit nem lenne szabad díjtalanul nyújtani, ez ugyanis a fegyelem, az éberség és a szigor fellazulásához („moral hazard”) vezetne, mert a megtámogatott intézmények számításaiba állandó tényezőként épülne be az esetleges állami segítség. A szerzők ugyanígy elutasítják a betétbiztosítás felső határának nyakló nélküli emelését. Mint írják, a limitet ésszerűen alacsony szinten kell tartani, de ennél is fontosabbnak tartnák egy „betétbiztosítási felügyelet” létrehozatalát, mégpedig kiterjesztett hatáskörökkel: legyen joga, például a bankok által ilyen céllal befizetett díjak differenciált megállapítására, információ bekérésére, szankciók elrendelésére, sőt banki aktívák lefoglalására is. A legszigorúbb szentenciát maga az egyetem rektora mondta ki, aki szerint hiba lenne, ha a jegybank a „végső hitelezői” funkciója mellé oda venné a betétbiztosítás megmentésének feladatát is. Alpesi példázattal élve úgy fogalmazott, hogy „csordaszellem veszélyes hatásai ellen csak akkor kell fellépni, ha a vezérürü a szakadékba esett”. Mint fogalmazott, elfogadhatatlan, hogy az üzleti-banki kockázatokat társadalmasítsák, mert ettől tompulna a vezetői éberség. Ha – üzleti értelemben – „akár önrészesedéses, akár teljes casco biztosítással” lennének ellátva a bankok, akkor szinte csábítva lennének a hanyag magatartásra – fogalmazott a svájci St. Gallen Egyetem rektora.