BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végletesen alakultak az árakat befolyásoló tényezők - Jelentős termelői ármérséklődés

Az energia és a nyersanyagok áresése még a forintgyengülés hatásánál is erősebb volt, így jelentős termelői ármérséklődés következett be tavaly év végén.

Az ipar belföldi értékesítési árai 2008 decemberében az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal csökkentek, a 2007. decemberivel összehasonlítva 8,3 százalékkal emelkedtek.

Utóbbi január óta a legkedvezőbb értéknek számít, ugyanakkor a fogyasztói árak növekedését jócskán meghaladja. Az ipari exportértékesítés árai novemberhez viszonyítva 0,3 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbihoz mérten 3,9 százalékkal nőttek. A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak az előző havinál 0,9 százalékkal alacsonyabbak, az egy évvel korábbiaknál 5,8 százalékkal magasabbak voltak.


Az év során végletesen alakultak az árakat befolyásoló tényezők, a forintárfolyam nyáron évtizedes rekordot állított be az erős oldalon, míg őszre történelmi mélypontra süllyedt a kurzus.

Az olajár viszont éppen ellentétesen alakult a nemzetközi piacokon, a nyári hónapokban jutott rekord magasságba, majd amilyen gyorsan felszökött, úgy vissza is csökkent év végére. 2008 átlagában az ipar belföldi értékesítési árai 11,6 százalékkal, az exportértékesítési árak 0,6 százalékkal, a kettő eredőjeként pedig az ipari termelői árak 5,3 százalékkal nőttek. 2008 egészében 2007-hez viszonyítva a legerőteljesebben a kőolaj-feldolgozásban (24,8 százalékos), valamint az ipar belföldi értékesítésében jelentős súlyt képviselő élelmiszeriparban (10,4 százalékos) nőttek az árak.

Árcsökkenés egyedül a textiliparban következett be (1,7 százalékos). A feldolgozóipar egészében 8,6 százalékkal, a villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátásban 17,7 százalékkal emelkedtek az árak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.