A gulyásszocializmus után most a gulyáskapitalizmus jön?

A kormány ugyanis – egyedi mérlegelés alapján – külön is megsegítheti azokat, akik fontos szerepet játszanak egy adott térség fogalalkoztatásában. A tervvel első látásra semmi baj. A munkahelyek megőrzése a jelenlegi recesszióban mindennél előbbre való. Az elbocsátásokkal csökkennek az adóbevételek, nőnek a segélyre fordított kiadások, az egyébként életképes, csak átmenetileg bajba került vállalkozások pedig megtarthatják piacaikat, nem kell a nulláról kezdeni az építkezést.

A szelektív állami beavatkozásnak azonban megvannak a hátulütői. A segítség olyan cégeket is megmenthet, amelyek hosszú távon életképtelenek, ezenfelül nagy a lehetőség a visszaélésekre. A támogatás indokolatlan versenyelőnyt adhat a jobban, innovatívabban menedzselt vállalatok kárára, így rombolja a gazdaság egészséges részét. Ráadásul az életképtelen szereplők megmentése nincs ingyen: épp azoktól vonhat el forrásokat vagy drágíthatja meg azokat, akik azt valóban hatékonyan tudnák felhasználni. Az állami szerepvállalásnak ez az extrém módja persze a fejlett országoktól sem áll távol. Igaz, ott gyakran igyekeznek olyan intézkedésekhez kötni a segítséget, amelyek megalapozhatják a jövőbeni versenyképességet (pl. környezetbarát autóipar).

A magyarországi támogatások, állami szerepvállalások ugyanakkor eddig többnyire az elavult struktúrák konzerválásáról, a mutyizásokról és a klientúraépítésről voltak híresek. Ha most is így történik, akkor könnyen előfordulhat, hogy a „gulyásszocializmus” után megvalósítjuk a „gulyáskapitalizmust”. Mindkettő megpróbálta, megpróbálja feledtetni az adott rendszer árnyoldalait. De ha a külső források elapadnak, mindkettő életképtelen.

A szerző a Világgazdaság Vélemény rovatának szerkesztője