BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ezer milliárdos adóátrendezés régi hívószó

Miközben a gőzerővel készülő adó- és járulékmódosítások irányvonalát a múlt héten kijelölte Gyurcsány Ferenc, a leggyakoribb kérdés éppen az, ezúttal van-e esélye a tervek valóra váltásának.

Az „ezer milliárd forintos adócsomag” hívószót ugyanis a kormányfő már tavaly nyár végén bevetette: a Megegyezés címet viselő tanulmány épp ekkora adómódosításokat helyezett kilátásba. Igaz, ekkora átalakításra az őszi tervek szerint csak két-három év alatt került volna sor, a 2009-es módosítások összege „csupán” 300 milliárd forint lett volna.

Ennek részeként az szja sávhatára emelkedett, a járulékteher pedig – bruttó 140 ezer forintig – 5 százalékponttal csökkent volna. Az akkori terveknek is fontos elemét képezte ugyanakkor a társas vállalkozások különadójának a kivezetése. Ennek fejében a kormány emelni kívánta a társasági nyereségadót, ez egyet jelentett volna a különadó véglegesítésével. Erre utaltak az előzetes költségvetési tervek is, a pénzügyi tárcánál ugyanis az ősszel azzal számoltak, a társasági és a különadóból a 2008-as 688 milliárd forint után az idén már 715 milliárd folyna be.

Tény, azóta készült két újabb terv, és jelenleg a harmadik, az elfogadott büdzsé átírásán munkálkodik a kabinet. A társasági adó megemelése mellett a kormány az adócsökkentés fedezetét az ősszel abban a reményben „találta meg”, hogy a kisebb adók elősegítik a gazdaság fehéredését.

A javaslat szerint életre hívtak volna egy adócsökkentési alapot, ebbe 2009-ben még a kormány helyezte volna el a szükséges 300 milliárd forintot, ezután azonban már az adózókon múlt volna, mekkora summa jön össze a további adócsökkentés finanszírozására. Biztos, ami biztos, a kormány kilátásba helyezte az adószigor fokozását is, a jövedéki adó megemelését, a természetbeni juttatások megadóztatását, valamint a cégautó-elszámolások szigorítását is.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.