"Pelikán elvtárs jut eszembe a radikális reformtervekről"

A vállalkozók kormányozni akarnak, a jegybankelnök társadalompolitikai tanácsokat ad, a kormány pedig Patyomkin-falvakat épít – írja Vígvári András a Népszabadságban. A valóság mintha ma sem zavarná az ország gazdasági és politikai elitjét; gondolatai és cselekedetei is provinciálisak és doktrinerek. A "kritikus tömegről" értekező válságkezelő csak azt a kérdést nem teszi fel, hogy drasztikus megszorítások után miért termelődtek újra a gazdaság problémái. A dübörgő gazdaság közelmúltbeli hirdetői ma apokalipszist látnak.

A neoliberális reformok mögött két előfeltevés húzódik meg. Az egyik, hogy a piac, a smithi "láthatatlan kéz", ha hagyják, minden körülmények között hatékony megoldást szül. Ezt a szakma piaci fundamentalizmusnak nevezi. A fejlett országok uralkodó közgazdaságtanából ez a felfogás már régen kiszorult, sőt a válsággal a "nem egyensúlyi" közgazdasági iskolák (marxizmus, keynesianizmus) tőlünk nyugatabbra valóságos reneszánszukat élik.

A másik feltevés, hogy a magyar gazdaság felzárkózását a fejlett országok mintáinak automatikus követése, illetve a külföldi tőkebeáramlás biztosítja. A tények azt mutatják, hogy a tőkeimporton alapuló válságkezelés és a hazai privatizáció országunk félperifériás helyzetét erősítette meg. Az elmúlt húsz év sodródó hazai gazdaságpolitikája meg sem próbálta megtalálni (megőrizni) a hazai gazdaság azon szektorait, amelyre a felzárkózás stabilan építhetett volna.

A sokszor magasztalt hazai tőkevonzó képesség olyan egyedi alkukon, éves kihatásait tekintve ezermilliárdos nagyságrendű vállalati kedvezményeken nyugodott, amely jelentősen torzította a versenyt, kiszorítva a hazai termelést. Ráadásul e támogatások kitermelése érdekében magasan kellett tartani az adóterhelést. Az 1990-es évek elejétől állandósult alacsony foglalkoztatás, valamint a mélyszegénység terjedése nem választható el a követett gazdaságpolitikától.

Az itthon uralkodó közgazdasági felfogás nem számol azzal az egyszerű összefüggéssel, hogy a gazdasági törvényszerűségek nem elválaszthatók az ország fejlettségétől. Mindannyian tudjuk, hogy milyen következménye van annak, ha egy gyermeknek felnőttnek való gyógyszert adnak... Ezt kellene figyelembe venniük azoknak a közgazdászoknak is, akik tértől és időtől független recepteket ajánlgatnak.