BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Matolcsy: Ne a kiadáscsökkentés legyen az első lépés!

Matolcsy György szerint a válságkezelés legfontosabb kritériuma a bizalom, ezen a téren áll a legrosszabbul az új kormány. A Fidesz gazdasági szakértője szerint Bajnai Gordon kormánybiztosként és miniszterként is bizonyította, hogy nem ért a feladatához.

Minden válság kezelésének legfontosabb kritériuma a bizalom. Ez alapulhat a korábbi időszakban bizonyított szakértelmen. Nos, itt áll a legrosszabbul a Bajnai Gordon vezette kormány. A miniszterelnök személye határozza meg a kormánya megítélését.

Bajnai Gordon előbb mint kormánybiztos, majd mint miniszter bizonyította, hogy nem ért a feladatához, a rá bízott fejlesztési, növekedési és munkahelyteremtési forrásokat rosszul használta fel – szögezte le Matolcsy György a Népszabadságnak adott interjújában.

A Fidesz gazdasági szakértője úgy vélte: minden felmérés szerint közvetlen kapcsolat van az alacsony foglalkoztatási ráta és a magas adóterhelés között. A szlovákok a 16 százalék körüli munkanélküliségüket csökkentették 8 százalékra az egykulcsos adóval, és a többi országban is ilyen folyamatok játszódtak le. Több legális munkahelyhez radikális adó és járulékcsökkentésre van szükség.

Hozzátette: nem a kiadások csökkentése az első lépés, bár óriási megtakarításokat kell elérni az államháztartásban. Az egyensúly 3000 milliárd forintos javítását azonban javarészt - nagyságrendileg a kétharmadára rúgó mértékben - a bevételek növelésével kell fedezni, az pedig csak növekedésből, azaz újabb munkahelyekből, beruházásból állhat össze.

"Abból, hogy a magyar állam többet költ másoknál a szociális kiadásokra, én arra következtetek, hogy egy gyors és hatékony adó- és járulékreformra van szükség" – jelentette ki Matolcsy.

"A magyar államháztartás kiadásai között a legszembetűnőbb aránytalanság az államadósság kamatterhe az EU-átlaghoz képest . A GDP 4-4,5 százalékát kitevő kamatteher köszönő viszonyban sincs a térség 0-1,5 százalék közötti kamatterhével. Tehát nem a szociális rendszer terhe a legkirívóbb az EU-hoz képest. De nem tudunk válságot kezelni csak a kiadások leépítésével. Hogy lehet-e a mostani, kibontakozó válság idején, amikor eljutunk a 8-10 százalék közötti visszaeséshez, a 10 százalék feletti munkanélküliséghez, radikálisan csökkenteni a terheket? Azt gondolom, akár már most júliustól meg kell történnie ennek" - mondott példát Matolcsy az állami kiadások lefaragására.

"Az egészségügyi rendszer Finnországban 90 százalék feletti hatékonysággal működik, a magyar legfeljebb 60 százalékkal. Jókora tartalék van tehát ebben. A szakképzésben szerintem még több" - jelzett még egy lefaragási lehetőséget a szociális rendszerben a szakember.

Az Orbán-kormány gazdasági minisztere a beruházásbarát, vállalkozásokat segítő politikában hisz. "Egy időben két lépést kell megtenni: az adó- és járulékreformot és az uniós pénzek felhasználásának átalakítását. Az előbbinél a legfontosabb a járulék: egyrészt számottevően csökkenteni kell a munkaadók tb-járulékát, de még nagyobb mértékben szükséges enyhíteni a terheket azoknál a munkavállalói csoportoknál, amelyeknél az uniós átlaghoz képest kirívóan alacsony a foglalkoztatottak aránya. Ilyen a 24 év alattiak és az 50 év felettiek csoportja, továbbá a női részmunkaidősök. Ez 460 ezer embert érint a 3,8 millió foglalkoztatottból. Az ő foglalkoztatásukat nullaszázalékos járulékkulcs mellett tudjuk elképzelni.

Az szja-ban egyetlen kulcs lenne indokolt, a 15 és 20 százalék közötti sávban, és ugyanez a teher lenne érvényes a társasági adóra és esetleg más adókra is. Az igazi az lenne, ha a jövedelemadó szintjére kerülne a tb-járulék szintje is. Bevezetnénk a családi adózást, ami figyelembe veszi mind a gyermekek, mind az eltartott idősek számát. Tehát egy generációk közötti jövedelemátcsoportosítást kellene végrehajtani az adókban. Ez nem jelenti azt, hogy a gyermek- és családtámogatások jelenlegi rendszerével minden rendben lenne. Ezen a területen egy több lábon álló reformnak kell bekövetkeznie, ami érintené az adórendszert, a gyermekellátó intézményeket, a munkaerőpiacot.

Érdekesség, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter mai interjújában kijelentette: az adórendszert illetően egyetért Matolcsy György elképzeléseivel. Mai parlamenti felszólalalásában pedig arra biztatta a Fideszt, hogy tegyenek javaslatokat és kezdjenek egyeztetéseket a szükséges intézkedésekről. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.