BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs bizalom, „bespájzolnak” otthonra a fogyasztók

Ahogyan intenzívebbé vált a válság a stagnálás vált jellemzővé a globális élelmiszer-kiskereskedelem mennyiségben mért forgalma januárban, a tavalyi első hónaphoz képest – áll a Nielsen piackutató cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Az élelmiszerekre, háztartási vegyiárukra és kozmetikumokra kihegyezett, 11 országra kiterjedő felmérés szeirnt a fogyasztók - ha lassan is, de - növekvő arányban fordulnak a kereskedelmi márkás termékek felé. Azon kívül a vásárlók olcsóbb üzletek felé mozdulnak el, ami különösen az USA-ban, Spanyolországban, Dániában és Olaszországban figyelhető meg.

Mindemellett nem csökkent a vásárlások gyakorisága, és továbbra is növekszik az egy vásárlásra jutó költés. Jellemző, hogy az emberek több árut készleteznek otthon, mint korábban. Lényeges jelenség a bolti eladás szempontjából, hogy a fogyasztók bizalma világszerte erősen csökken.

Nyugat-Európában az értékben mért forgalom legnagyobb arányú növekedését Nagy-Britanniában regisztrálta a Nielsen, 5 százaléknál nagyobb arányban, a legutóbbi két év januárját összevetve. Az eladás legnagyobb mértékben, 4 százalékot meghaladóan Spanyolországban csökkent. Mennyiséget tekintve is sokkal kevesebbet adtak el Spanyolországban, mint egy évvel korábban. Figyelemre méltó aktuális változás még Németországban a vásárlások gyakoriságának jelentős csökkenése, illetve Nagy-Britanniában emelkedése.

A fogyasztói bizalom erősen csökken mind a nagy nyugat-európai országokban, mind az USA-ban. A fogyasztói bizalom mutatója némi javulást a nagy, fejlődő országokban jelez; Oroszországban, Kínában, Indiában és Brazíliában.

Trendek

A hangsúlyozott trend: a gyártók újragondolták promóciós terveiket, hogy megnyerjék az olcsóbb, akciós vásárlási lehetőségeket kereső fogyasztókat. Ezért fontosnak tartják, hogy a költségek optimalizálásánál a vállalatok döntéshozói különös gonddal kezeljék promóciós ráfordításaikat, illetve promóciós befektetéseik megtérüléseit. Ugyancsak kiemeli a jelentés, hogy a válság alatt a cégek fontosnak tartják a termékfejlesztést. Ilyenkor a legnagyobb sikert ígérő újdonságokat érdemes bevezetni a piacra.

"Gyártóknak a mostani nehéz időkben érdemes fokozni erőfeszítéseiket márkáik értékének növelése érdekében. Így védekezhetnek leghatásosabban a kereskedelmi márkák terjeszkedésével szemben" – mutatnak rá a Nielsen szakértői a 2009 januári globális piaci trendekkel kapcsolatban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.