BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajnait nem tánorítja el az EP választás kimenetele - "Erősödik a bizalom"

A miniszterelnök szerint még nem kell elbíznunk magunkat a forint erősödése miatt, vélhetően lesz további ingadozás, ugyanis nagyon bizonytalanok a piacok.

Bajnai Gordon az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: ez a bizalom is arra sarkallja, hogy végigvigye a programját, és ettől őt még a június 7-i választás kimenetele sem tántorítja el.

Ami a forint erősödését illeti, Bajnai kifejtette: "Úgy érzékelem, hogy erősödik a bizalom Magyarország iránt. Szerintem érzékelik a politikusok és a piacok, hogy Magyarország megértette a válság üzenetét, és megteszi a rövid távon talán fájdalmas lépéseket, amelyekkel helyrehozza a gazdaságát. A forint erősödésében nyilván közrejátszik a nemzetközi környezet javulása is. Nem szabad azonban elbíznunk magunkat. Én nem számítottam ekkora bizalomnövekedésre rövid távon, és lehet még ingadozás, hiszen a piacok még nagyon bizonytalanok. Arra számítok, hogy ha következetesen azt tesszük, amit kell, akkor a fél év alatt stabilizálódhat a forint, stabilizálódhatnak a devizahitelek és a munkahelyek is. Ehhez azonban még sok hónap munkája és számtalan kemény döntés kell, mivel az első döntések után még csak megelőlegezik nekünk a bizalmat. " - mondta a miniszterelnök.

A jövő évi adótörvények egyeztetésével kapcsolatban ezt mondta: "Számtalan lényegi változtatást hajtunk végre most Magyarországon, amelyek alaposan megváltoztatják azokat a tíz-tizenöt éve változatlan rendszereket, amelyeknek éppen a változatlansága okozza a problémáinkat. Sok egyeztetésre készülök, nyitva áll az ajtónk a szakszervezetek előtt is. Csak arról nem vagyok hajlandó egyeztetni, hogy a program lényegét felpuhítsuk, mert ha ezt megtennénk, akkor elveszne a korábban említett bizalom... "

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.