BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az őrző-védőkön spórólna a PM - Kiemelt vizsgálat

Az állami spórolás vesztesei lehetnek jövőre az őrzés-védelemmel foglalkozó cégek, valamint az informatikai szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások – írja a Népszabadság.

A tegnap közzétett költségvetési tervezési körirat - ami a tervezés során figyelembe veendő szempontokat rögzíti - abban nem hoz újdonságot a korábbi évekhez képest, hogy a hatékonyság javítására szólítja fel a közpénzből finanszírozott szerveket, intézményeket - ám ezúttal nevesíti is azokat a szolgáltatásokat, ahol a köriratot jegyző Pénzügyminisztérium szerint kiemelten kell vizsgálni a szerződéseket.

A lap szerint a pénzügyi tárca arra ösztökéli a szervezeteket, hogy a kedvezőbb feltételek elérése érdekében tárgyalják újra a szerződéseket, illetve indítsanak új közbeszerzési eljárásokat.

A Népszabadság által kiválasztott tárcák honlapjainak tanúsága szerint informatikai szolgáltatásokra pár milliótól akár százmilliós tételig szerződnek a cégekkel. Az őrzés-védelemre viszont sehol nem találtunk élő szerződést - ami nem jelenti azt, hogy nem is vesznek részt külsős cégek az objektumok őrzésében.

A legismertebb vállalkozások a referenciáik között felsorolnak több minisztériumot, illetve hatóságot. Az In-Kal Security Kft. a földművelésügyi, a szociális és munkaügyi, valamint az egészségügyi tárcát említi meg. Az Escort Kft. pedig megbízói között tudja az APEH-et, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat és a Magyar Államkincstárat - a cég honlapja szerint.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.