BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oszkó: versenyképesek leszünk - Adóemelésre kényszerülnek majd a környező államok

A pénzügyminiszter szerint a mostani szigorú költségvetéssel Magyarország komoly versenyképességre tesz szert.

A hiánycél módosítására csak akkor volt szükség, ha azt a világgazdasági folyamatok indokolták; az előirányzott adatoktól egyéb okokból a továbbiakban sem térhet el Magyarország, hiszen erre kötelezettséget vállalt a számára finanszírozási forrásokat biztosítók felé - mondta a pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hozzátette: az ország uniós tagállamként is vállalta, hogy jövőre nem engedi a hiányt 3,8 százalék fölé, 2011-ben pedig 3 százalék alatt tartja azt.

Oszkó Péter szerint rövid távon lehetséges ugyan, hogy a szigorú költségvetés mélyíti a válságot, ám az ország nagyobb gazdasági növekedést tud majd elérni 2011 táján. "Abban az időszakban, amikor a környező országok a most felgyülemlett adósságukkal fognak küzdeni, nekünk már rég csökkenőben lesz az államadósságunk" - magyarázta.

Az országnak olyan büdzséje lesz, amely már messze nem költ többet, mint amennyit beszed egy viszonylag alacsony adóztatási szint mellett, miközben a környező államok adóemelésre kényszerülnek majd - fejtegette a pénzügyminiszter. A takarékos költségvetés komoly versenyképességi előnyt jelent majd az ország számára - fűzte hozzá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.