A válság lehetőségeket kínál - Veszni hagyjuk őket?
Rahm Emanuel, az amerikai elnök kabinetfőnöke még tavaly kijelentette, egy jó válságot soha nem szabad elpazarolni. A katasztrófa mindig lehetőséget kínál új utak-módok kigondolására, amelyekkel a világot alapvetően jobbá lehet tenni.
A válságot ténylegesen az teszi méllyé, hogy arra egymástól lényegesen eltérő diagnózisokat és recepteket ajánlanak. A különféle értelmezések képviselői közötti összecsapások és az ezek által kiváltott politikai szenvedély az, amely látszólag megoldhatatlanná teszi a krízist. Valójában inkább ezek a konfliktusok, semmint a gazdaság működésében megnyilvánuló technikai zavarok tették olyan gyászos és pusztító eseménnyé az 1930-as évek válságát is.
A válságra adható válaszokat két kategóriába sorolják: az első szerint újra kell szabni az intézményi rendszert, kiiktatva a gyenge hatékonyság forrását és a torz hatású ösztönzőket. A válaszok másik csoportjában radikálisabb megközelítést ajánlanak, amely szerint nem a gazdaság működését kell megjavítani, hanem az emberek életvitelét.
Az intézményi megoldások közül egyik sem tekinthető neutrálisnak a relatív jövedelmekre, márpedig éppen a jövedelemviszonyok és a gazdagság az a kérdés, amely körül a politikai viták kicsúcsosodnak. A nagy mentőakciók kemény kritikát váltanak ki, mert egyeseken segítenek, míg másokon nem. Az autógyárak megmentése jó a foglalkoztatottak és a beszállítók számára, de ennek a költségeit másoknak kell viselniük, többek között a többi, hatékonyabban működő cégnek, amelyek emiatt kompetitív hátrányba kerülnek. A mentőakciókkal a rossz menedzserek által irányított nagyvállalatokon segítenek, mert a kicsik nem képesek a kormányokból közpénzeket kipréselni. A bankok megmentése és feltőkésítése még költségesebb és népszerűtlenebb.
A monetáris ösztönzés hívei a saját eljárásukat azért tartják előnyösebbnek, mert az az újraelosztási hatások tekintetében neutrálisabb, és az előnyök szélesebb körben oszlanak el. A pénzpolitikai eszközökkel végrehajtott élénkítés azonban a valóságban ugyanolyan szelektív lehet, mint a fiskális alapú mentőakciók. A nagy monetarista közgazdász, Milton Friedman által népszerűsített analógia szerint a központi bank mindig kezelni tudja a deflációs veszélyt, ha mással nem, akkor helikopterről a nép közé szórt pénzzel. A valóságban azonban megoldhatatlan, hogy mindenki a helikopter alatt álljon, és – a hasonlatnál maradva – feltételezhető, hogy a pilóta a rokonok és barátok felett hajtaná végre az akciót. De ha a pilóta nem is lenne korrupt, a tömeg úgyis ezt hinné.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.