BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mire számíthatnak a visegrádi négyek?

A visegrádi országok, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország gazdaságát érzékenyen érintette a 2009-ben kicsúcsosodó gazdasági válság: az export, az ipari termelés mindegyik országban mérséklődött, a munkanélküliség nőtt, a fizetési morál pedig drasztikusan romlott – áll az Atradius legfrissebb jelentésében.

Gyengülő export, fellendülő építőipar Csehországban

Csehországban a GDP 5 százalékkal csökkent az idei év első felében 2008 hasonló időszakához képest a cseh statisztikai hivatal adatai szerint. A gazdaság továbbra is szenved a gyenge exporttól. A romló cseh gazdasági környezet mellett még mindig van némi fejlődési lehetőség, leginkább az építőiparban. Az infrastruktúra fejlesztésére előirányzott európai uniós alapok jó kilátásokat nyújtanak az infrastruktúraépítő alszektornak. A lakásszigetelési programok és a fűtési rendszerek felújítására vonatkozó pályázatok további növekedést jelenthet az építőipar számára.

Lengyelország kevésbé érintett

A többi kelet-közép európai piac markáns visszaeséséhez képest Lengyelország gazdasága még mindig elfogadhatóan teljesít. Erre az évre 0,1 százalékos, 2010-re pedig 1,7 százalékos lengyel GDP növekedést jósolnak. Az erőteljes belföldi fogyasztás a fő hajtóereje ennek a fejlődésnek, emellett a munkanélküliség továbbra is csökken, és mind a háztartások, mind a vállalatok átlagosan kevésbé eladósodottak, mint a többi környező ország. A problémás szektorok ellenére az Atradius úgy látja, hogy azok a vállalatok tudnak túllépni a jelenlegi hullámvölgyön, amelyek rugalmasak, és már megtették a szükséges kiadás- és kockázatcsökkentő lépéseket.


A nagy uniós piacok fellendülése segít Szlovákián

Mint a legtöbb kelet-közép európai országot, Szlovákiát is súlyosan érintette a gazdasági válság: a statisztikai hivatal szerint a termelés 5,3 százalékkal csökkent 2009 első félévében. Ugyanakkor az emelkedő inflációval kapcsolatos aggodalmak nem bizonyultak helyesnek, főleg a zsugorodó háztartási költéseknek köszönhetően. Rövidtávon a gazdasági teljesítmény valószínűleg nem fog visszatérni a krízis előtti magas növekedési szinthez, és az uniós piacok folyamatos fellendülése kulcsfontosságú a szlovák gazdaság 2010-es teljesítményéhez. Ennek ellenére, az IMF úgy látja, hogy Szlovákia gazdasága fellendül, 2010-ben 3,7 százalékos növekedést prognosztizálnak az idei 4,7 százalékos visszaesést követően.


Magyarország: növekedés jósolható 2010 második félévétől

Magyarország bruttó hazai terméke 2009 III. negyedévében 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a KSH jelentése szerint. Az export 11,6 százalékkal csökkent január-októberi viszonylatban, de a jövő évi kilátások biztatóak a fő felvevő piacok élénkülő kereslete miatt.

Az ipari termelés az első háromnegyed évben 21 százalékkal maradt el 2008 hasonló időszakához képest: a járműgyártás 25,1 százalékkal, számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 14,6 százalékkal, az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 3 százalékkal mérséklődött. 2009. harmadik negyedévében Magyarország munkanélküliségi rátája 10,3 százalékos értéket ért el, ami az előző év azonos időszakinál 2,6 százalékponttal magasabb. A felszámolási eljárások száma több mint 30 százalékkal nőtt, már októberben elérte a tavalyi szintet, és a közeljövőben további növekedés várható az Atradius felmérései szerint. A nagy uniós piacok fokozatos élénkülése a magyar gazdaság számára ugyanúgy kulcsfontosságú, mint a többi visegrádi ország számára. Az Atradius a gazdasági fellendülést 2010 második felétől tartja reálisnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.