BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több cégvezető derűlátó a jövőt illetően

Úgy tűnik, hogy a vállalatvezetők már maguk mögött hagyták legsötétebb félelmeiket az elhúzódó recesszió miatt. Az egy évvel korábbi borúlátás helyére a jövőbeli növekedésbe vetett bizalom lépett – írja Globális Vezérigazgatói Felmerésében a PricewaterhouseCoopers. A cégvezetők közel 40 százaléka idén már létszámnövelést tervez.

A PwC felmérése kimutatta, hogy világszerte a vállalatvezetők 81%-a derűlátó a következő 12 hónapot illetően, míg 18%-uk állította, hogy továbbra is pesszimista. Egy éve még a megkérdezettek 35%-a volt borúlátó és mindössze 64%-uk bizakodó.

A felmérés szembeötlő különbségeket fedett fel a feltörekvő gazdaságokban és a fejlett országokban dolgozó cégvezetők bizalmi szintje között. Észak-Amerikában és Nyugat-Európában például a vezérigazgatók 80%-a mondta, hogy bízik a növekedésben a következő év során. Ugyanez az arány Kínában és Dél-Amerikában 91% volt, Indiában pedig még magasabb (97%).

A visszatérő optimizmus a munkaerő bővítési tervekben nyilvánul meg leginkább, márpedig a felmérésben résztvevő vállalatvezetők csaknem 40%-a erre készül. A válaszadók 25%-a azonban 2010-ben is létszámcsökkentést tervez. Összehasonlításként ez az arány egy évvel korábban még 50% volt.

„A vállalatvezetők egyértelműen lelkesebbé váltak és háttérbe szorult a világméretű gazdasági összeomlástól való félelem. A bizakodást ugyanakkor árnyalja a fellendülés visszafogott üteme és a gyakran drasztikus költségcsökkentések hatása. A fellendülés a feltörekvő gazdaságokban gyorsabb, mint a fejlett országokban, továbbá a különböző iparágak függvényében is változó. A talpraállásra azoknak a vállalatoknak vannak a legjobb esélyei, amelyek a recessziót az előbb-utóbb bekövetkező fellendülést szem előtt tartva vészelik át. A cégeknek döntéseket kell hozniuk a növekedést célzó stratégiai beruházásokról” – mondta Dennis M. Nally, a PwC globális elnöke.

A vezérigazgatók 60%-a csak 2010 második felében, vagy azután számít nemzetgazdaságának helyreállására. 21%-uk azt állította, hogy mindez 2010 első félévében kezdődik majd el, 13%-uk szerint pedig a fellendülés már el is indult. Elsőként Kína állt vissza növekedési pályára: a vállalatvezetők 67%-a szerint a fellendülés ott már 2009-ben elindult. Azonban az Egyesült Államokban dolgozó vezérigazgatók közel kétharmada úgy vélte – nyugat-európai kollégáik több mint 70%-ával együtt –, hogy a fordulat 2010 második félévétől következik be.

A kormányzati beavatkozás megítélése

A vállalatvezetők egyértelműen foglaltak állást a túlzott szabályozás veszélyeiről. A megkérdezettek több mint kétharmada nem értett egyet azzal a véleménnyel, hogy a kormányzatok csökkentették az általános szabályozói terheket. Ezen kívül a többség ellenezte a kormányzati tulajdonszerzést a magánszférában még a legnehezebb időkben is: a válaszadók kevesebb, mint fele értett egyet azzal, hogy a kormányzati tulajdon segít stabilizálni egy-egy iparágat válság idején. Az autógyárak és a bankok, azaz a recesszió során számottevő kormányzati támogatásban részesülő ágazatok vezetői értékelték legjobban a kormányzati tulajdon szerepét a nehéz időszakban. Ugyanakkor a vállalatvezetők derűlátók voltak mindazon kormányzati erőfeszítések tekintetében, amelyek rendszerszintű kockázatokat, például egy újabb gazdasági válság kibontakozását igyekeznek kezelni. A vezérigazgatók 65%-a egyetértett abban, hogy a szabályozói együttműködés sikerrel járhat a rendszerkockázatok csökkentésében.

Megtépázott hírnév

A cégvezetők több mint egynegyede gondolja, hogy a visszaesés foltot ejtett ágazata jó hírnevén. A banki és tőkepiaci szektorban dolgozó vezérigazgatók 61%-a nyilatkozta azt, hogy visszazuhant az ágazatukba vetett bizalom. 

Megváltozott fogyasztói viselkedés

A vállalatvezetők közel felét nyugtalanítja, hogy a recesszió maradandó változást okozott a fogyasztók viselkedésében. Legtöbbjük szerint a fogyasztók a jövőben fontosabbnak tartják majd a vállalatok társadalmi szerepvállalását (64%), kevesebbet költenek, és jobban spórolnak majd (63%).

Költségcsökkentés

A visszaesés elleni küzdelemben a megkérdezett vállalatvezetők csaknem 90%-a alkalmazott költségcsökkentést. Közel 80%-uk úgy nyilatkozott, hogy a következő három évben tovább próbálnak faragni költségeikből. 

Félelmek a jövő kapcsán

A vállalatvezetők körében világszerte a legnagyobb aggályra továbbra is az elhúzódó recesszió ad okot (65%), amelyet szorosan követ a túlszabályozástól való félelem (60%). A túlzott szabályozói beavatkozást több vállalatvezető tartja „rendkívül aggályosnak” (27%). A sokak által említett egyéb üzleti veszélyek között szerepel még a tőkepiaci instabilitás, illetve a valutaárfolyamok ingadozása.

Környezetvédelem

A vállalatvezetők több, mint 60%-a jelezte, hogy készülnek a klímaváltozás okozta hatásokra és úgy gondolják, hogy ezek az erőfeszítések cégük hírnevét is öregbíteni fogja. Szerencsére a recesszió csekély hatást gyakorolt a zöld mozgalmak lendületére: a klímaváltozással kapcsolatos kezdeményezéseket felkaroló vállalatok 61%-a semmilyen, a visszaeséssel összefüggő, stratégiáját érintő hatást nem tapasztalt, és 17%-uk növelte is ilyen beruházásait az elmúlt évben.

Kockázatkezelés

„A kockázatkezelés fontossága a pénzügyi válság nyomán a legtöbbször említett tanulság. A legtöbb vezető azt sajnálja, hogy nem látta át maradéktalanul a kockázatokat és nem sikerült gyorsabban reagálnia. A vezérigazgatók most tanulják meg, hogy miként tartsák egyensúlyban a kockázatkezelést a döntésképességgel és rugalmassággal, eközben pedig keresik a prosperitáshoz visszavezető utat” – nyilatkozta Dennis M. Nally, a PwC globális elnöke.

A recesszió eredményeként fontosabbá vált a kockázatkezelés, a vezérigazgatók 41%-a jelentős változásokat tervez kockázatkezelési politikájában. Az igazgatótanácsok pedig egyre inkább bekapcsolódnak a stratégiai kockázatok elemzésébe, a megfelelő pénzügyi háttér figyelemmel kísérésébe, illetve a vállalat stratégiájának felügyeletébe.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.