BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

900 milliós megabüntetést szabott ki az Apeh a trükköző cégre!

Kilencszázmillió forint megfizetésére kötelezte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal azt a vállalkozást, amely kockázatelemzés során került az adóhatóság látókörébe. Bár a társaság székhelyváltoztatással igyekezett megúszni a büntetést, az új telephelyen sem kerülhette el a végrehajtást.

Az APEH tájékoztatása szerint a Magyarországon letelepedett külföldi állampolgárok által alapított társaság árbevétele, eszköz- és hitelállománya egyik évről a másikra milliárdokkal növekedett. Ez irányította a figyelmet a vállalkozásra. A vizsgálat során a revizorok megállapították, hogy az adózó kapcsolt vállalkozásától mezőgazdasági szolgáltatás címén több százmillió forint értékben fogadott be olyan számlákat, amely mögött tényleges teljesítés nem volt. Kiderült, hogy a társaság olyan gépjárműveket szerepeltetett könyvelésében, amelyek soha nem kerültek használatukba és tulajdonukba. Ezen túlmenően a vállalkozás hiteles bizonylatok nélkül eredménye terhére nagy összegű kamatkiadást számolt el.

Megállapították azt is, hogy a társaság pénzén felújítottak és felépítettek egy 450 millió forint értékű ingatlanegyüttest, amelyet a tulajdonosok ugyan magáncélra használtak, de az építéssel kapcsolatos forgalmi adót visszaigényelték.

A vállalkozás több, az érdekeltségi körébe tartozó cégnek végzett munkák számláit később elfogadható indok nélkül stornózta, ezzel magának indokolatlan veszteséget okozott.

Miután a társaság átvette az adóellenőrzésről készült jegyzőkönyvet, megpróbált kibújni az adóhatóság látóköréből, székhelyet változtatott. Azonban az új helyen is figyelemmel kísérte az APEH a társaságot és végrehajtási eljárást indított ellene.

A revízió a vállalkozásnál tapasztalt szabálytalanságok miatt a szankciókkal együtt 900 millió forint megfizetésére kötelezte a céget, valamint adócsalás és a számviteli törvény megsértése miatt büntető feljelentést tett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.