BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajnai gázháromszöget rajzolt

Közös nyilatkozatot fogadott el 11 ország képviselője a Budapesten rendezett energiacsúcson, így új gázellátási háromszög épülhet ki 2014-2015-re.

Mérföldkő léptékű eredmény született Bajnai Gordon szerint a tegnapi energia-csúcstalálkozón Budapesten, amelyen a visegrádi országokon kívül – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – részt vettek Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia, Románia és Bulgária vezető politikusai is.

A magyar miniszterelnök bejelentette: aláírtak egy közös nyilatkozatot, amely rögzíti, hogy a biztonságos energiaellátás megteremtése minden aláíró számára kiemelt feladat. A dokumentum tartalmazza az észak-dél-keleti gázellátási háromszög létrehozását is 2014-15-re. „A háromszög keleti csúcsa az Európai Unió energia-folyosójának létrehozása lenne, amelyben a zászlóshajó a Nabucco gázvezeték megépítése” – fogalmazott Bajnai Gordon.

A kormányfő szavaiból kiderült: az északi állomás Lengyelország lenne, itt cseppfolyós gázt feldolgozó és továbbító állomást létesítenének, a keleti részt a Nabucco-gázvezeték adná, míg a délit a Krk szigetén, Horvátországban létesítenék, ahol ugyancsak cseppfolyós gázt kezelnének. Vagyis az orosz energiafüggőség csökkentéséhez több, egymástól független forrásra kell építeni. Bajnai Gordon elmondta azt is, hogy az új tervvel valódi verseny alakulhat ki a gáz és az árampiacon, ami az energia olcsóbbá válását jelentheti.

A miniszterelnök leszögezte: Robert Fico szlovák kormányfővel nem tárgyalt négyszemközt, így a nyelvtörvény ügye sem került szóba. Ellenben a visegrádi országok egyértelművé tették, hogy valamennyien támogatják Horvátország mihamarabbi EU-csatlakozását.

„Egyetértünk a konferencián elfogadott nyilatkozat összes céljával. A kormány mandátumának legvégére, megtalálta azt a megfelelő politikai vonalvezetést, amelyet az ellenzék elvárt volna az elmúlt nyolc évben” – szögezte le Németh Zsolt. A fideszes politikus szerint a térség energiabiztonságának kulcsa a Nabucco gázvezeték megvalósulása.

Az útlezárások és a diplomáciai konvojok miatt már szerdán is nehezen lehetett autóval közlekedni Budapest belvárosában, de a helyzet péntekig garantáltan nem fog javulni. Ugyanis ma és holnap a dunai régió 14 országának kormányfői, külügyminiszterei, illetve Európa-ügyi miniszterei egyeztetnek arról, hogy milyen beruházásokat kellene megvalósítani a majdani Duna-stratégia keretében.

„A klímaváltozásból fakadó aszályosodás miatt felértékelődik az ivóvízkincs, így hangsúlyosabbá válik a Duna gazdag ivóvízbázisának tudatosabb felhasználása, gazdasági hasznosítása” – fogalmazott Szaló Péter, a gazdasági tárca szakállamtitkára. A folyó gondjai meglehetősen eltérőek a különböző szakaszain, így például Németországban vagy Bulgáriában. Így megfelelő választ kell találni egyebek mellett a Tisza vízgyűjtőjénél található bányák jelentette kockázatokra, illetve a 15 éve vízhiánnyal küszködő Szigetköz problémájára is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.