BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több amerikai cég érzi kényelmetlenül magát Kínában

Egyre több amerikai vállalat érzi kényelmetlenül magát Kínában, mintha nem szívesen látott szereplők lennének az ázsiai országban - derült ki az ottani amerikai kereskedelmi kamara (AmCham) friss felméréséből, amelynek eredményét a hétfői The Wall Street Journal ismertette.

A New York-i gazdasági napilap szerint az amerikai cégek úgy érzik, lépések történnek azért, hogy kiszorítsák őket az állami megrendelések hatalmas piacáról. Az amerikai vállalatokon kívül más nemzetközi cégek körében is mind borúlátóbb a hangulat.

Az AmCham - amely hagyományosan az amerikai-kínai kapcsolatok szorosabbra vonását szorgalmazza - megállapította: egyelőre még nem olyan riasztó a helyzet, hogy az amerikai cégek a kínai piacról való távozást fontolgatnák. Egyre több vállalatnál gondolkodnak azonban stratégiájuk felülvizsgálatán.

Az AmCham 203 tagja körében végzett felmérést tervezett kínai közbeszerzési szabályokról, és az általános üzleti hangulat értékelését kérte tőlük. Az amerikai cégek 38 százaléka érzi úgy, hogy nem szívesen fogadják őket Kínában. Ez a mutató tavaly 26, 2008-ban pedig 23 százalék volt.

Tavaly októberben három kínai minisztérium is közölte technológiai cégekkel: hatóságilag akkreditáltatni kell termékeiket, hogy azok szerepelhessenek a hazai fejlesztést tartalmazó termékek közbeszerzési katalógusában. Az érintett amerikai vállalatok 57 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az új rendelkezés kedvezőtlen hatással lehet jövőbeni kínai működésükre, 37 százalék pedig máris érzi a negatív hatást. Kína tagadja, hogy a rendelkezés hátrányosan megkülönböztetné a külföldi cégeket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.