Válságkezelés, avagy végnapjait éli-e a gazdasági liberalizmus

A világ meghatározó központi bankjai - élen az amerikai Federal Reserve-vel és az Európai Központi Bankkal - rekord mélységekben tartják alapkamataikat. Sokszáz milliárd dollárral és euróval, még elektronikusan "teremtett" pénzzel is bővítették refinanszírozási aukcióikat, és enyhítették ezek fedezeti feltételeit. Vagyis nem a szabadpiac ellenében léptek fel, hanem ellenkezőleg: független hatósági jogkörükben megmaradtak hagyományosan az irányadó kamat meghatározásánál, azon kívül pedig piaci szereplőként igyekeztek megsegíteni, olajozni a bankközi piacot - "kifújni", újraindítani a bedugult vezetékeket, nem pedig korlátozni azokat.

A kormányok is felsorakoztak. Amelyik tehette vagy tehetni vélte - például az Egyesült Államokban - , átmeneti adókönnyítésekkel, kedvezményekkel, Európában inkább csak "roncsprémiumokkal" próbált segíteni a lakosságnak. A saját dugájukba dőlt bankoknak részint a "mérgező értékpapírok" kivásárlása útján, részint bankrészvények átmeneti felvásárlása révén nyújtottak segédkezet. Nem "államosítottak": pénzért részvényeket vettek, amelyeket az érintett cégek visszavásárolhatnak, amint van rá pénzük. Vagyis a "rendszer" nem változott meg: a kormányok is kevésbé hatóságként, inkább piaci szereplőként, úgy lehet mondani, "kedvező ajánlatokkal" próbálták enyhíteni az elkerülhetetlen visszaesést. 

A gazdasági liberalizmus tehát nem csorbult nemzeti szinteken sem, és még kevésbé csorbulhat a nemzetközi szintéren. A Húszak (G20) múlt év végi elhatározása - hogy mindenáron el kell kerülni a protekcionizmust, nehogy ugyanúgy súlyosbítsák a válságot, amiképp a bezárkózás csak még súlyosabbá tette az 1930-as évek világválságának következményeit - persze csak jelszó maradna, ha nem épp ez lenne a kor és a helyzet parancsa is.

Közhely, hogy globalizált világban élünk, de mit jelent ez valójában? Azt, hogy "amit neked szabad énnálam, azt nekem is szabad tenálad". A fegyverek szabad versenye helyett a tőke szabad versenye építi az új, határok, sorompók és őrbódék nélküli birodalmakat. A francia vagy a német tőke ma mélyebben bent van Oroszországban, mint amiről Napóleon vagy Hitler bármikor álmodhatott. Közben nem csak Kelet-Európa, hanem már régóta Nyugat-Európa is függ - energiaszükséglete miatt - Oroszországtól, amiről meg Sztálin aligha ábrándozhatott komolyan annak idején, a szembenállás és elzárkózás korszakában. Most nem osztják fel Európát Jaltán - hatásosabb, hogy orosz földgázt, olajat bárki, bárhol vásárolhat Európában, ha megfelelőnek tartja az árát. 

Kína beengedi a nyugati beruházókat, cserébe az Egyesült Államok kénytelen tűrni, hogy a kínai "kommunisták" megvették a nemzetbiztonsági kockázatnak tartott IBM egy részlegét, és Lenovo néven újraindították. Az amerikai ipar imitt-amott berzenkedik a kínai exportdömping miatt, protekcionista intézkedéseket, büntetést követel kongresszusi képviselői útján, de az amerikai kormány leinti őket. Hiszen Kína az amerikai államadósság legnagyobb egyedi vásárlója külföldön. Ami azt jelenti, hogy ha Kína nem tud exportálni, az Egyesült Államok csődbe megy.

Az előnyök ebben a világban, fegyverek híján, csak kölcsönös szabadsággal kényszeríthetők ki. És mivel háborúra semmi kilátás, szabadságra most még nagyobb szükség lesz, mint valaha. A nyugati világban lassan másfél évtizede a gazdasági növekedés kerékkötője, hogy a GDP keresleti oldalán mintegy 60 százalékkal szereplő lakossági fogyasztás növekedése lelassult, szinte megállt. Felzárkózván, a kelet-európai világ fő gondja is ez lesz hovatovább. A világválság csak tovább rontott a helyzeten. 

A hazai piacokról nem várható új keresletet a nyugati tőke kénytelen mindinkább exporttal pótolni, éspedig szükségképp a távolabbi felzárkózó világ, Kína, India, Latin-Amerika felé. Ezért a nyugati export csak akkor lehet sikeres, ha viszonylag olcsó. Ezt csak a béreken lehet kigazdálkodni, vagy a termelés áthelyezése révén. Ugyanakkor társadalmi kérdés, hogy a fejlett világban megmaradjon a régi életszínvonal látszata. A hazai fogyasztás akkor maradhat legalább szinten - ha nem is minőségben, de mennyiségben -, ha az import is olcsó. Ez is megmagyarázza az olcsó kínai export sikerét - és szükségét. Ez a kölcsönös érdek és szükséglet további liberalizálást fog kikényszeríteni, mert a nyugati gazdasági növekedés gyakorlatilag csak beruházásból és exportból indítható újra manapság. Lehet, hogy a piacok állami ellenőrzése szigorúbb lesz - minden szabadság mellé kell jog és rendőrség -, azonban a piacok szabadsága szükségképpen és kölcsönösen bővülésre van ítélve.

A mai helyzetben egyetlen exportra utalt ország sem képzelheti, hogy a világáramlattól elzárkózva sikert érhet el, még nagy és gazdag országok sem.

MTI eco-->