BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A diákok ösztöndíját is csökkentik - Újabb brutális megszorítások Romániában

Csökkentik a diákok ösztöndíját és megvonják a nyugdíjasok utazási kedvezményeit – ezt tartalmazza egy pénteken napvilágra került román kormányhatározat tervezet.

A Mediafax román hírügynökség értesülései szerint a határozatot június elsejétől, a korábban beharangozott megszorító intézkedésekkel egy időben alkalmaznák. Ezek szerint a nyugdíjasok minden eddigi utazási kedvezményeit eltörlik, legyen az helyi tömegközlekedés vagy vasúti utazás. A tanulók,  diákok és doktoranduszok ösztöndíjai valamint a kutatási ösztöndíjak összege 25 százalékkal csökken. Csökken ugyanakkor az egyházi alkalmazottak fizetését kiegészítő állami támogatás is - közölte a kronika.ro.

Mint azt a Világgazdaság Online korábban már hírül adta, a tavalyi magyarországi megszorításokkal összevethető vagy talán még keményebb takarékossági intézkedések bevezetéséről döntött a napokban a bukaresti kormány. Ha ezek tényleg megvalósulnak, Románia talán visszanyerheti versenyképességét, a társadalom viszont rövid távon mindenképpen nagy árat fog fizetni ezért.

A közalkalmazottak és az állami vállalatoknál dolgozók fizetését 25 százalékkal nyirbálják meg, a minimális nyugdíj 350 lejről 300-ra (20 ezer forintra) csökken, a családtámogatási és egyéb szociális juttatások 15 százalékkal apadnak. Kevesebb pénzt kapnak a központi költségvetésből az önkormányzatok, iskolákat és kórházakat zárnak be, felfüggesztik a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét, megszüntetnek negyedmillió közalkalmazotti munkahelyet. Bevételnövelő intézkedésekből sem lesz hiány: megemelik az egészségbiztosítási járulékot, adókötelessé teszik az étkezési jegyeket. Ha pedig a kiadáscsökkentés nem hozza meg a várt eredményt, további adóemelésekre lehet számítani. Mindezt azért, hogy a bukaresti kormány hozzájusson a Nemzetközi Valutaalap vezetésével tavaly összeállított 20 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag következő részletéhez.

Amiatt nincs pénz a nyugdíjak kifizetésére, hogy a bérek jóval nagyobb arányban nőttek, mint a termelékenység – emlékeztette keddi sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke, aki szerint mielőbbi megszorításokra van szükség. Szerinte hibás az a gondolkodás, miszerint van pénz a piacon. „Még ha van is pénz, nincs elég pénz a költségvetési hiány finanszírozására” – szögezte le, hangsúlyozva, már most is külső forrásokból történik ez meg. „Gyakorlatilag egy hónap alatt csak 20 napig folyik be pénz, amellyel fedezni lehet a kiadásokat, a visszamaradó tíz napra a kormány kénytelen hitelt igényelni” – magyarázta közérthetően a jegybankelnök, hogy miért váltak elkerülhetetlenné a megszorító intézkedések.

Mint fogalmazott, orvosi terminológiába átültetve a szükséges intézkedéseket azt lehet mondani, hogy vérzéssel járó betegségek esetén csak akkor lehet további lépéseket tenni, ha már sikerült megállítani a vérzést.

Amint arról korábban beszámoltunk, Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter is korábban úgy nyilatkozott, hogy ha Románia megszorítások nélkül szeretné tartani a 6,8 százalékos GDP-arányos hiánycélt, akkor további mintegy 8 milliárd eurós hitelt kellene igényelnie, ami a GDP 37 százalékára emelné az államadósságot.

Mint ismertes, az IMF-fel való megállapodás értelmében az év végére 6,8 százalék alatt kell tartani a költségvetési hiányt, s ilyen körülmények között is mindössze nulla százalékos gazdasági növekedés biztosítható.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.