Kaldor: közös EU-gazdaságpolitikát, közös kötvényeket!

A tekintélyes brit politológus tegnap a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadást a világgazdasági válság gyökereiről és a globalizációs folyamatok ezzel összefüggő kérdéseiről. Ez alkalomból a Világgazdaságnak adott exkluzív interjújában hangsúlyozta: az EU vezető politikusainak nagyvonalú, távlati célokat kitűző megoldást kellene kidolgozniuk Görögország és más nehéz pénzügyi helyzetben lévő euróövezeti országok számára. Olyan beruházási, szerkezetváltási programokról lenne szó (természetesen a szükséges takarékossági intézkedések megtétele mellett), amelyek megteremtenék a növekedés feltételeit ahelyett, hogy a megszorításokkal gúzsba kötik Athént. Ha a jelenlegi, önérdekeken alapuló megközelítés marad uralkodó, akkor a gondok újratermelődhetnek, sőt egyre súlyosabbá válhatnak - tette hozzá Kaldor.

Az LSE professzora szerint Németországnak és Franciaországnak kezdeményező, vezető szerepet kellene játszania az európai jövőkép megfogalmazásában és megvalósításában. Érdemi gondolkodásbeli változásra azonban szinte csak akkor van esély, ha a krízis az euróövezet más "gyenge láncszemeire" (Portugália, Spanyolország) is átterjedne. Ezesetben az unió kénytelen lenne közösen kibocsátott kötvényekkel megteremteni a válságkezelés feltételeit, és ez a közös fiskális és gazdaságpolitika alapjait is lerakná.

Mary Kaldor úgy véli: az IMF mintájára felvetett európai valutaalapnak nem lenne szabad a washingtoni intézmény restriktív követelményrendszerét alkalmaznia a mentőcsomagok odaítélésénél és felügyeleténél. Ehelyett az állásteremtésre, a korrupció és az adóelkerülés visszaszorítására, az energiahatékonyság javítására kellene összpontosítani. Ilyen feltételek mellett a kölcsönök visszafizetésére is nagyobb esély lenne, tehát a hitelező és az adós egyaránt jobban járna - érvel Kaldor.

Nem csak az öreg kontinens, hanem a világ többi része is veszítene azzal, ha a görög pénzügyi válság nyomán szétesne vagy gyengülne az európai integráció - tette hozzá a brit politológus. Szükség van ugyanis egy erős Európára, amely (az Egyesült Államok vagy a feltörekvő országok, elsősorban Kína mellett) meghatározó globális tényezőként tud fellépni akár a biztonságpolitika, akár a klímavédelem, akár a pénzügyi szektor reformja terén.

Kaldor szerint alapvetően háromféle reakció képzelhető el a válság hatásainak kezelésére. Az államadósság felduzzadása a megszorításokra épülő neoliberális megoldások vonzerejét növeli, ám ez - a fejlődő országok korábbi tapasztalatai alapján - előbb-utóbb az állami intézmények eróziójához és abból fakadóan biztonsági, életminőségi stb. problémák sorához vezet. A fedezetlen állami költekezésre építő keynesiánus modell ugyancsak nem vezethet célra akkor, ha a régi struktúrák - például a hidegháborúra beállított hadigépezet vagy a fosszilis energiahordozókon alapuló iparszerkezet - fenntartását célozza.

Ehelyett Mary Kaldor olyan valódi - politikusi víziót és bátorságot igénylő - változásokat szorgalmaz, mint a megújuló energiaforrásokat előtérbe helyező "zöld forradalom" vagy a globális elosztási rendszereknek a 21. századi realitásokhoz való igazítása. Ilyen víziókat jelenleg nehéz kimutatni a világ meghatározó országaiban, amelyek kormányai általában a felvázolt három megoldási módozat valamiféle keverékével próbálnak rendet tenni. Márpedig ez nem elegendő, hiszen ha lényegét tekintve a "business as usual" érvényesül. akkor a brit professzor szerint borítékolhatók az újabb és újabb válsághullámok.