BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Számlagyárat lepleztek le a vámosok

Egy baranyai cég vezetői ellen adócsalás miatt indított nyomozást a vám- és pénzügyőrség. A gyanú szerint a társaság 120 millió forint adó nem fizetett be a költségvetésbe.

A társaságot 2008 nyarán – minden bizonnyal adóelkerülés céljával – hozták létre olyan személyek, akik a nyomozóhatóság számára korábbról ismertek voltak hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése kapcsán. 
 
A gazdasági társaság a megalakulását követően több dél-dunántúli vállalkozás részére állított ki számlákat építőipari jellegű munkákról. A bevételeit terhelő adófizetési kötelezettségének azonban nem tett eleget, ily módon közel 120 millió forint adóhiány keletkezett az állami költségvetésben.
 
A nyomozóhivatal egy időben hat helyszínen végzett házkutatást és lefoglalást, amelyek eredményeképpen a bűncselekmény bizonyítására alkalmas okmányok kerültek elő.
 
A bizonyítékok értékelésével felvetődött a gyanúja annak, hogy a gazdasági események nem valósultak meg, vagyis az „állítólagos” munkákat megrendelő cégek nem létező gazdasági eseményekről kiállított hamis számlákkal csökkentették az egyéb (legális) bevételeikből fizetendő áfát. E körülmény bizonyítása a nyomozás további feladata.
 
A vámnyomozók az érintett cég vezetőit a gyanúsítottként hallgatták ki, akik a bűncselekmények elkövetését elismerték, ezért őrizetbe vételükre nem került sor. Valószínűsíthető, hogy az eljárás során a gyanúsítottak köre tovább fog bővülni – közölte Sipos Jenő, a vámszervezet szóvivője.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.