Változó jegybanki szerepek

 A Bank of England (BoE) helyzete éppen azért erősödhetett meg, mert a válság során a bankok feletti hatósági jogköröket nem ő gyakorolta. A Federal Reserve (Fed) viszont éppen azért kényszerült kongresszusi taktikázásra az elmúlt hónapokban, mert a washingtoni döntéshozók szorosabb politikai függéssel szerették volna büntetni a válság előtt a befektetési bankok iránt tanúsított elnéző magatartása miatt.
A Financial Times tudósítása szerint ma már általános az egyetértés: elhibázott döntés volt 1997-ben kivenni a kereskedelmi bankok felügyeletét a BoE hatásköréből, és külön pénzügyi felügyeletre (FSA) bízni. Ahogy egyébként a makroprudenciális felelősségnek a pénzügyminisztérium és a jegybank közötti megosztása is ellentmondásos eredményre vezetett.

Ennek ellenére meglepetésként hatottak a frissen kinevezett konzervatív George Osborne pénzügyminiszter összevonási tervei, mivel a Cityben – a Reuters szerint – arra számítottak, az új kormányzat megelégszik majd annyival, hogy az FSA-t lefokozza a jegybank főosztályává. Ám kiderült: az FSA-t előbb átszervezik, úgy olvasztják be a BoE struktúrájába, s a jegybank olyan jogosítványokat kap a kereskedelmi bankok ellenőrzésére, amilyenekről a felügyelet a maga idejében nem is álmodhatott: portfólióik átvilágítását írhatja elő, amelynek nyomán akár kötelező tartalékképzést rendelhet el náluk.

A Guardian szerint aggasztó az a „példátlan befolyás”, amely Mervyn King, a BoE jelenlegi kormányzójának kezében összpontosul. Az inflációs célkövetés mellett az ő feladata lesz a bankok hitelezési gyakorlatának felügyelete és az egész rendszer stabilitásának az „őrzése”. Ráadásul Mervyn King vezetné a létre hívandó pénzügy-politikai bizottságot, amelynek tagja lenne Paul Tucker jegybanki kormányzóhelyettes is, s John Vickerst, a BoE vezető közgazdászát neveznék ki annak a független bizottságnak az élére, amelynek feladata javaslatot tenni a kereskedelmi és befektetési banki tevékenységek esetleges szétválasztására.

Közben a tengerentúlon is igyekeznek „megregulázni” a jegybank szerepét betöltő Fedet, igaz, kisebb mértékben. A képviselőház demokrata párti többsége erőltetett tempóban igyekszik elfogadtatni a pénzügy-felügyeleti törvényjavaslatot, hogy Barack Obama elnök július 4-én aláírhassa azt. Ám éppen emiatt – számolt be a Reuters – korábbi jegybankellenes szigorításuk számos pontját is hajlandók voltak föladni. Lemondtak például a Fed kamatpolitikájának kongresszusi felülvizsgálhatóságáról, csakúgy, mint a jegybankelnök kongresszusi kinevezésének jogáról. Tart a vita a képviselőház és a szenátus közös bizottságában a kockázatos banki befektetések ellenőrzésének lehetőségéről, valamint a deitkártya-tranzakciók díjának a mérsékléséről.
Ám a Bloomberg által megszólaltatott szakértők bizonyosra veszik, hogy összeghatárhoz kötik a bankok úgynevezett saját számlás kereskedési tevékenységét, illetve a kockázati alapokba való befektetést, ahogy a rendkívüli jövedelmet hozó swapkereskedést is határok közé szorítják.

Az elvi álláspontok következménye az MNB, illetve a PSZÁF különállására nyilvánvaló: az infláció elleni harc ügyét a leghatékonyabban egy önálló, erős pozíciójú jegybank képes szolgálni, a pénzügyi rendszer stabilitása ellenben a mikro- és makroprudenciális kockázatok „egy kéz általi” kezelésével, vagyis az MNB és a PSZÁF összevonásával garantálható.

A teoretikus vita Orbán Viktor február közepi országértékelő beszédével terelődött gyakorlati síkra. A Fidesz elnöke szerint a lakossági devizahitel-állomány felduzzasztásáért morális felelősség terheli mind az MNB-t, mind a PSZÁF-ot. „Olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, de a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja” – fogalmazott Orbán, ezek ugyanis közös felelősséget viselnek „a magyar gazdaság összedöntéséért”.

A politikai szándékok és a korábbi elméleti vita összekapcsolása nyomán a kampány során spekulációk kaptak lábra Surányi György lehetséges jegybankelnöki szerepvállalásáról a Fidesz-kormányzat idején. Az immár morális dimenziójú intézményi reformvitát május elején végül maga Orbán zárta rövidre május 3-i tévéinterjújában: „Semmi értelme ebben a pillanatban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét összevonni a jegybankkal csak azért, hogy megoldjunk egy személyi kérdést” – nyilatkozta.

Az „egy személyi kérdés”-en nyilvánvalóan két nemkívánatos vezető eltávolítását értette, egyúttal káderkérdéssé degradálta a korábbi intézményi vita lényegét. Az MNB és a PSZÁF összevonása ezek szerint arra lett volna jó, hogy Simor András jegybankelnöktől és Farkas Ádámtól, a pénzügyi felügyelet vezetőjétől egyszerre szabaduljanak meg, a hatályos törvényi szabályozás azonban erre intézményátalakítás keretében sem ad lehetőséget.

Az utóbbi probléma most részben megoldódni látszik: meg nem erősített sajtóértesülések szerint Farkas Ádám önként lemond hivataláról, helyét Szász Károly venné át, aki 2000–04 között már állt a PSZÁF élén.

Az elvi álláspontok következménye az MNB, illetve a PSZÁF különállására nyilvánvaló: az infláció elleni harc ügyét a leghatékonyabban egy önálló, erős pozíciójú jegybank képes szolgálni, a pénzügyi rendszer stabilitása ellenben a mikro- és makroprudenciális kockázatok „egy kéz általi” kezelésével, vagyis az MNB és a PSZÁF összevonásával garantálható.

A teoretikus vita Orbán Viktor február közepi országértékelő beszédével terelődött gyakorlati síkra. A Fidesz elnöke szerint a lakossági devizahitel-állomány felduzzasztásáért morális felelősség terheli mind az MNB-t, mind a PSZÁF-ot. „Olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, de a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja” – fogalmazott Orbán, ezek ugyanis közös felelősséget viselnek „a magyar gazdaság összedöntéséért”.

A politikai szándékok és a korábbi elméleti vita összekapcsolása nyomán a kampány során spekulációk kaptak lábra Surányi György lehetséges jegybankelnöki szerepvállalásáról a Fidesz-kormányzat idején. Az immár morális dimenziójú intézményi reformvitát május elején végül maga Orbán zárta rövidre május 3-i tévéinterjújában: „Semmi értelme ebben a pillanatban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét összevonni a jegybankkal csak azért, hogy megoldjunk egy személyi kérdést” – nyilatkozta.

Az „egy személyi kérdés”-en nyilvánvalóan két nemkívánatos vezető eltávolítását értette, egyúttal káderkérdéssé degradálta a korábbi intézményi vita lényegét. Az MNB és a PSZÁF összevonása ezek szerint arra lett volna jó, hogy Simor András jegybankelnöktől és Farkas Ádámtól, a pénzügyi felügyelet vezetőjétől egyszerre szabaduljanak meg, a hatályos törvényi szabályozás azonban erre intézményátalakítás keretében sem ad lehetőséget.

Az utóbbi probléma most részben megoldódni látszik: meg nem erősített sajtóértesülések szerint Farkas Ádám önként lemond hivataláról, helyét Szász Károly venné át, aki 2000–04 között már állt a PSZÁF élén. -->