BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leminősítheti Budapestet a Moody’s

Budapest leminősítésének lehetőségét vizsgálják a Moody’s hitelminősítő szakértői. Mindezt – nem véletlenül – négy nappal azután, hogy figyelőlistára tették a magyar szuverén államadósság besorolását.
Az ország és fővárosának besorolása – természetesen – szoros összefüggésben áll egymással, hiszen Budapest gazdálkodása nagyban függ az államtól és a hitelek helyzetének alakulásától. A Moody’s közleménye két fontos elemet emel ki. Egyfelől a Fővárosi Önkormányzat hiteleinek jelentős része mögött állami garancia áll. Másrészt a kölcsönös helytállási záradékok miatt kapcsolat van a főváros egyéb adósságaival is.
A Moody’s július 23-án helyezte felülvizsgálat alá Magyarország minősítését, s nem zárható ki a leminősítés.

 Budapest felülvizsgálatának időzítése és annak majdani eredménye időben is szorosan kötődik a magyar államadósság besorolását érintő döntéshez – jelezte a Moody’s.
A fővárosnak jelenleg Baa1-es a minősítése, ez a Moody’s definíciója alapján a közepes veszélyeztetettségi szintek közül a legerősebbet jelenti. A helyzet e minősítés szerint nem tarthatatlan, ám hiányozhatnak a védelmet jelentő elemek. A korábbi besorolás az alacsony veszélyeztetettséget, de hosszú távon gyengülés lehetőségét jelentő A3 volt, innen 2009. április 1-jén történt a legutóbbi leminősítés. A kilátásokat már akkor is negatívnak minősítették, ez a mostani helyzetben sem változik. VG

Kölcsönhatásban

A hitelminősítő felhívja a figyelmet arra, hogy a hatások kétirányúak lehetnek. Amellett, hogy Magyarország minősítése magával húzhatja a fővárosét is, Budapest gazdálkodása is alapjaiban határozza meg, milyen a magyar gazdasági helyzet.

Magyarország bruttó hazai termékének 37 százalékát Budapesten termelik meg, az egy főre jutó fővárosi GDP pedig az országos átlag 217 százaléka.

Magyarország bruttó hazai termékének 37 százalékát Budapesten termelik meg, az egy főre jutó fővárosi GDP pedig az országos átlag 217 százaléka. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.