BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Várni kell a fordulatra

Céginformáció. A magyar gazdaság még nem tért magához.Változatlanul sok vállalkozást döntenek be a hitelezők, és maguk a cégvezetők is gyakran határoznak úgy, végleg lehúzzák a redőnyt – derül ki a cégelemzői felmérésekből.

Az Opten céginformációs szolgáltató adataiból az látszik, hogy korábban soha nem látott számban dőltek be a vállalkozások a hitelezők kezdeményezésére júliusban: összesen 1712 felszámolás indult. Így a felszámolási eljárások 29 százalékkal ugrottak meg az előző esztendő azonos időszakához képest, jócskán tetézve az első fél évben jegyzett 15 százalékos növekedést. Az országos számok mögött régiónként eltérő tendenciák húzódnak meg: a felszámolási procedúrák száma az év első hét hónapjában Közép- és Dél-Dunántúl régióban stagnált, Észak-Alföldön pedig több mint 30 százalékkal vissza is esett.

A cégstatisztika alapján tehát a magyar gazdaságnak még várnia kell a sokak által előre jelzett fordulatra – mondta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Egyúttal utalt arra, hogy a cégadatok ingadozásai a nyári hónapokban évekre visszamenőleg igen jelentősek, ez szezonális okokkal – a bíróságok működésének rendjével – is magyarázható.

A feketelista.hu rámutatott, az idei első fél évben 7381-gyel nőtt a végelszámolásra került cégek száma, ez 8,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Az elmúlt két esztendőben a korábbinál lényegesen több cégtulajdonos döntött úgy, hogy megszünteti működését. A gazdasági válság kezdetétől összesen 20 741 társaság végelszámolására került sor. Az ezt megelőző tíz évben évente négy-ötezer cég szűnt meg ilyen módon, 2009-ben viszont 11 443, az idén pedig már az első hat hónapban több mint hétezer. Az előrejelzések szerint év végére ez a szám akár 15 ezer is lehet.

A procedúrák megugrott száma arról tanúskodik, sokan kényszerülnek korábbi sikeres vállalkozásuk felhagyására. A vállalkozók jó része tisztességesen, végelszámolással akarja lezárni tevékenységét. Mások viszont az eljárással csak időt próbálnak nyerni, hogy a hitelezőket nyugtassák, kijátsszák. Ezt a cégbíróság aligha tudja megítélni, de tény: ha menet közben kiderül, hogy a társaságnak adóssága van, a végelszámolás felszámolásba fordul át. Hámori Andrea, a Fővárosi Cégbíróság csoportvezető bírájának tapasztalatai szerint igen sok vállalkozás jár így. A bírónő felhívta a figyelmet arra is: a végelszámolások között sok az úgynevezett kényszer-végelszámolás, amelyet akkor alkalmaz a bíróság, ha a törvényességi felügyeleti eljárás eredménytelen, azaz az érintett vállalkozás nem állítja helyre törvényes működését.

A Fővárosi és a Pest Megyei Cégbíróságon is gondot okoz, hogy a végelszámolás alatt álló társaságot mindaddig nem törölhetik a cégjegyzékből, amíg az adóhatósági eljárás le nem zárult. Erre az APEH-nek 90 napja van, az értesítést elektronikus úton kell megküldenie. Informatikai rendszere azonban nem működik zökkenőmentesen, ez pedig késlelteti a cégek törlését. KK


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.